Oeirasi tenisztorna - Gálfi Dalma a döntőben
A magyar bajnok Gálfi Dalma bejutott a döntőbe a portugáliai Oeirasban zajló, 168 ezer dollár (60 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger tenisztornán.
A pénteken Udvardy Pannát búcsúztató Gálfi - aki 149. a világranglistán - szombaton az amerikai Varvara Lepchenkóval (120.) találkozott, pályafutása során harmadszor. Előzőleg 2020-ban az egyesült államokbeli Newport Beach-ben a balatonfüredi teniszező nyert, majd néhány hónappal később a taskenti születésű és 2006-ig üzbég színekben versenyző ellenfél visszavágott a Roland Garroson.
A portugáliai csata 4:4-ig két-két bréket hozott, majd egy rövid esőszünetet követően a 26 éves magyar harmadszor is elvette a 12 esztendővel idősebb - és a világranglista 19. helyén is megfordult - amerikai szerváját, majd adogatóként lezárta a szettet.
A folytatásban a magyar teniszező 3:0-ra elhúzott, amikor ismét eleredt az eső, és több mint öt (!) órán át állt a játék. Ez azonban nem zökkentette ki Gálfit, aki már csak alig 20 percet töltött a pályán, 5:1-re meglépett, és nettó 1 óra 36 perc alatt nyert.
Gálfi a vasárnapi fináléban a második kiemelt amerikai Katie Volynetsszel (80.) vagy a svájci Simona Walterttel (161.) találkozik. A magyar teniszező harmadik challenger-döntőjére készül, az eddigi kettőt elvesztette.
Eredmény, elődöntő:
Gálfi Dalma-Varvara Lepchenko (amerikai) 6:4, 6:3






