Halálosan megkéselt egy tanuló egy oktatási asszisztenst Franciaországban
2025. június 10. 13:08
Őrizetbe vettek egy 14 éves fiút kedden, miután a kelet-franciaországi Nogent középiskolája előtt a rendőrségi táskaellenőrzés közben késsel többször megszúrt egy oktatási asszisztenst, aki a helyszínen életét vesztette - közölte a helyi prefektúra.
 
Egy csendőr is könnyebben megsebesült, amikor a gyanúsítottat letartóztatták - közölték a hatóságok.
 
Rendőrségi források szerint a támadónak korábban nem volt dolga a hatóságokkal, nem szerepel a rendőrségi nyilvántartásokban, indítéka egyelőre ismeretlen.
 
Emmanuel Macron államfő az X közösségi oldalon úgy vélte, hogy a 31 éves áldozat "egy értelmetlen erőszakhullám áldozata lett".
 
"A nemzet gyászol, és a kormány mozgósít a bűnözés megfékezésére" - írta a köztársasági elnök.
 
A Francoise Dolto nevű középiskola 324 diákja nem hagyhatja el az épületet - jelezte a rendőrség. Helyszíni tudósítások szerint ugyanakkor a gyermekeikért érkező szülőket beengedték az iskolába.
 
Az elmúlt hónapokban Franciaországban több késes támadás történt az iskolákban vagy azok környékén, és ezekben több tizenéves is érintett volt.
 
A kormány ezért már korábban úgy döntött, hogy foglalkoznia kell a kérdéssel: az oktatási és a belügyminiszter március végén azzal a sürgős üzenettel fordult a tankerületi központok vezetőihez és az akadémiák prefektusaihoz, hogy még a tanév vége előtt léptessenek életbe egy olyan ellenőrzőrendszert, amely véletlenszerű ellenőrzések révén, még az oktatási intézményekbe való belépés előtt akadályozná meg a diákokat abban, hogy bevihessék magukkal a szúróeszközöket.
 
Egy ilyen ellenőrzés során támadt a 14 éves tanuló a 31 éves oktatási asszisztensre, miközben a rendőrök a táskáját ellenőrizték. Elisabeth Borne oktatási miniszter a támadás helyszínére látogat, hogy kifejezze "támogatását az egész iskolai közösség és a rendőrség iránt" - jelezte a tárcavezető az X közösségi oldalon.
 
Április végén, egy nappal azután, hogy a nyugati Nantes-ban egy iskolában halálos kimenetelű támadás történt, a miniszter azt közölte, hogy március óta 958 iskolai véletlenszerű táskaellenőrzés során csaknem száz szúrófegyvert foglaltak le a rendőrök.
MTI
Címkék:
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
  • Évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
    Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
  • Magyarország példát mutat a világnak
    "Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
  • Bakondi György: Hazánk mindent megtesz az európai biztonságért
    Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.
MTI Hírfelhasználó