A pápa is részt vett az svájci gárdisták eskütételén
2025. október 5. 04:06
XIV. Leó pápa jelen volt a svájci gárdisták eskütételén, amelyet szombat délután Vatikánvárosban tartottak. Több mint ötven éve először történt meg, hogy az egyházfő részt vett a szertartásos eseményen.
XIV. Leó jelenlétét nem jelentették be előre, így sokak számára meglepetésnek számított.
1968 óta nem fordult elő, hogy a mindenkori egyházfő részt vegyen a svájci gárdisták újonc katonáinak eskütételén.
Az 1506-ban alapított pápai testőrség minden évben májusban tartja új tagjainak eskütételi szertartását: az idén az új egyházfő májusi megválasztása miatt, októberre tolódott az esemény, amelyet hagyományosan az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett udvarán tartanak.
Huszonheten tettek esküt az idén, amivel 135-re emelkedett a svájci gárdisták létszáma.
Egyenként mondták fel az eskü szövegét, franciául, németül vagy olaszul, attól függően, hogy milyen anyanyelvű svájci kantonból érkeztek.
Bal kezüket a pápai zászlóra helyezték, jobb kezük három ujját pedig a magasba tartották a Szentháromság jeleként.
Az eskütételen részt vett a teljes svájci gárda, valamint az eskütevők rokonsága.
A szertartást megelőző sajtótájékoztatón Christoph Graf parancsnok elmondta, hogy a százharmincötös létszámot nem tartja elegendőnek főleg a most zajló jubileumi szent évben, amikor a testőrök feladata megsokszorozódott.
Napi szolgálati idejük hat és tizenkét óra között mozog, és "ott vannak, ahol a pápa tartózkodik".
Vatikánváros kapuiban látni őket, de a svájci gárdisták feladata az apostoli paloták és a pápai lakosztály védelme, valamint az audienciákon és a belföldi, külföldi látogatásokon is kísérik az egyházfőt.
Graf megjegyezte, hogy az utóbbi években nőtt a jelentkezők száma, ami elsősorban a svájci gárda közösségi oldalai népszerűségének köszönhető.
A világ legkisebb hadseregébe svájci állampolgárok jelentkezhetnek, akik katolikusok, elvégezték a svájci sorkatonai szolgálatot, és legalább 174 centiméter magasak. A svájci gárdában a szolgálat öt évre szól, de sokan meghosszabbítják.
Graf tudatta, hogy szorosan együttműködnek az olasz hatóságokkal. A Vatikán területére, a többi között a Szent Péter térre belépő látogatók első biztonsági ellenőrzését az olasz rendőrség végzi, és a veszélyes tárgyak több mint kilencven százalékát kiszűrik. A Covid-járvány óta azonban emelkedett a zavart elméjű, vagy drog és alkohol hatása alatti emberek száma, ezért a gárdistákat felkészítik a velük szembeni eljárásra is.
Christoph Graf elmondta, hogy a gárdistákat kizárólag alabárddal látni, de a testőrség "jól fegyverzett".
Az MTI-nek nyilatkozó újonc, Francesco, akinek csak a keresztnevét árulták el, elmondta, számára a legnagyobb élményt az jelenti, hogy kis svájci településéről a "világ közepébe" csöppent.
Hangsúlyozta, nem gondolta, hogy ekkora tömeg veszi őt körbe nap mint nap, és "ennyire lehet érezni a hit erejét".
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Kelet-Közép-Európa legnagyobb amatőr lovasversenyének futamain több mint 100 lovas indul. Az esemény pénteken a nulladik nappal indult: a Nemzetközi Rendőr Lovasversenyen szimultán gyorsasági és ügyességi verseny, lövészet, tűz- és hordóugratás során is összemérték ügyességüket a hazai és nemzetközi indulók.
A választás győztese, Babis kizárta, hogy tárgyalna a jelenlegi kormánypártokkal, amelyek szerinte tönkretették Csehországot és nem teljesítették választási ígéreteiket.
A miniszterelnök szerint Magyarország érdeke, hogy Ukrajna mint állam fennmaradjon, de ez nem jelentheti azt, hogy „mi tartsuk el és mi tartsuk fenn” a szomszédos országot.