Határidőt módosítva, de ez eredetileg megítélt összegnél kevesebből sikerült befejezni Hévízen a gyógyhelyfejlesztési pályázat keretében megvalósított új rendezvényteret - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Naszádos Péter (független) felidézte, hogy 2019-ben közel 1,2 milliárd forint európai uniós forrást nyert az előző városvezetés az új közösségi térnek az egykori buszpályaudvar helyén való megépítésére. A beruházás 2024-ig - mintegy 350 millió forint felhasználásával - azonban csak 25 százalékos készültségig jutott, az akkori önkormányzat szerződést bontott a kivitelezővel, mert már egy éve nem is folytak munkálatok.
A még akkor indult tárgyalásoknak köszönhetően a múlt év végén az állam döntött arról, hogy közel 700 millió forintot biztosít az uniós források pótlására, a rendezvénytér befejezése érdekében.
Ezzel együtt a tavaly decemberben lejárt határidőt is sikerült idén augusztusira módosítani, a beruházás pedig mostanra meg is valósult - jelezte a polgármester.
Kifejtette, hogy nyílt közbeszerzésen 430 millió forintos ajánlattal egy helyi cég nyerte meg a projekt befejezésének jogát, így nem is kellett felhasználni a teljes kormányzati támogatást. Az önkormányzat saját forrásként egy új, a hévízi tó vizét ivókúraként is népszerűsítő ivókutat is felállít, amit még a nyáron üzembe helyeznek, de egy nemzetközi pályázaton napvitorlákra is nyertek pénzt.
A beruházás keretében elbontották a régi buszpályaudvar épületét, a helyén rendezvényteret alakítottak ki színpaddal és szökőkúttal, a környező területet pedig térburkolattal és zöld szigetekkel látták el. Pénteken avatták fel a téren I. és II. Festetics György egészalakos szobrait, Farkas Ferenc szobrászművész alkotásait, és már bejárható az egykor itt álló zsinagóga 3D-s virtuális formában - részletezte Naszádos Péter.
Kitért arra is, hogy a tér jelenleg kavicsos, félköríves része évtizedek óta magánkézben van, de sikerült megegyezni a tulajdonosokkal, hogy jövő nyárig parkolót alakítanak ki, és egy 250 négyzetméteres üzlethelyiséget építenek, amelynek tetejére egy magasból is látható Hévíz felirat kerül.
A polgármester közölte, hogy az európai uniós pályázatból felhasznált 350 millió, az állami forrásból pótlólagosan biztosított 430 millió és az önkormányzat által nyújtott 50 millió forintból sikerült teljesen befejezni az új hévízi rendezvényteret.
Ha ez nem történik meg, az önkormányzatot jelentős nehézség elé állította volna, hogy az EU-nak vissza kellett volna fizetni az uniós forrásból elköltött 350 millió forintot - jelezte.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Betlehem a magyar küldöttség második érmét szerezte a szingapúri világbajnokságon, nagyjából másfél órával korábban ugyanebben a versenyszámban párja, Fábián Bettina harmadik volt.
Úgy érzem, Duray Miklós a jelenlétével egy láthatatlan védőernyőt jelentett a felvidéki magyarság fölött. Bánthatták, félretolhatták, cserejátékost csinálhattak belőle, de nem tehették meg, hogy ne vegyenek róla tudomást - fogalmaz Somogyi Alfréd.
A férfi ellen - akit azzal is gyanúsítanak, hogy magyarellenes feliratokkal meggyalázta a templom falát - büntetőeljárás indult nemzetiségek, illetve felekezetek elleni uszítás, valamint szándékos gyújtogatás miatt.