Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő: Iránnak vannak komoly nyomásgyakorló eszközei, de nem szuperhatalom
Szerző: Gondola
2026. február 23. 08:34
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő Iránról, a Béketanácsról és a Kína-Tajvan konfliktusról.
Az interjú az Irán körüli koncentrált amerikai csapatösszevonások előtt készült.
– Mi történik most Iránban, lesz-e amerikai-izraeli beavatkozás, vagy tovább vegetál a Homenei-rendszer? Ha igen, nincs egy kicsit 1956 érzése az embernek?
– Én azt gondolom, hogy azért ez egy nagyon más történelmi helyzet, hiszen 1956-ban volt egy megszálló hatalom Magyarországon, amely leverte a magyar nemzet forradalmát és szabadságharcát, és ez a szovjet hatalom volt. A magyar kommunista diktatúrának a szervei erre nem lettek volna képesek, sőt a kommunista diktatúra egyik vezetője, Nagy Imre átállt a forradalom oldalára. Ilyen Iránban nem történt, nem külső erők verték le a tiltakozókat, hanem az egységesnek és (még) erősnek bizonyult rezsim. Tehát történelmileg nem lehet hasonlítani 1956-hoz. Feltételezem, arra gondol, hogy voltak amerikai ígéretek, hogy jönnek segíteni, és ez egyelőre ez nem valósult meg.
– Igen, pontosan erre.
Trump elnök valóban mondott ilyen, ebben van némi párhuzam, de ez akkor is nagyon más helyzet, hiszen Magyarország szovjet megszállás, azaz egy katonai és nukleáris szuperhatalom megszállása alatt volt 1956-ban. Iránban nincs ilyen külső megszálló, és az ország nem egy nukleáris és nem egy katonai szuperhatalom, ott többet tehetne az USA. 1956-ban esélye sem volt egy amerikai beavatkozásnak, mert ez valószínűleg egy világháború kirobbanását jelentette volna Magyarország területén. Ezt nem kockáztatták volna meg – ahogy például ma Ukrajna esetében sem fogják. De objektíven nézve se lett volna ez jó, ha valaki mégis a beavatkozás mellett dönt Washingtonban, hiszen elpusztulunk volna, ha mi vagyunk a harmadik világháború centruma. Ha pedig csak fegyvert szállítanak, akkor még több magyar hal meg a végkifejlet előtt. Tehát igazából a felelős döntés akkor az volt, hogy az Egyesült Államok ebbe nem avatkozik bele. A még felelősebb döntés pedig az lett volna, hogyha egyáltalán nem is biztatja a magyarokat, hanem megmondja őszintén a forradalmároknak, hogy nem lesz amerikai segítség – már ha valóban nem lesz.
Az iráni helyzet ehhez képest nagyon más, hiszen az iráni rezsim nem katonai szuperhatalom. Vannak komoly nyomásgyakorló eszközei, például az Öböl esetleges lezárása a Hormuzi-szorosnál, illetve a térségbeli amerikai bázisok megtámadása. Tehát az irániaknak van számos olyan eszköze, ami fájdalmat okozhat az Egyesült Államoknak, de ez azért nem a Szovjetunió szintje.
Ezért míg 1956-ban nem lett volna bölcs és gyakorlatilag ki is volt zárva az amerikai beavatkozás, itt van erre valódi esély; de azt is látni kell, hogy Trump sokkal óvatosabb az elődeinél, akik rezsimváltást akartak. Gyakorlatilag az összes ilyen rezsimváltó kísérlet véres kudarcba fulladt a tágabb térségben. Ő megállapodni akar, és a katonai nyomásgyakorlás a megállapodáshoz vezető út egy eleme. Tehát lehetséges amerikai beavatkozás, de én úgy látom, hogy nagyon alaposan végiggondolja ezt az Egyesült Államok elnöke, mert most nem elég egy rövid csapást mérni, mint ami elég volt az iráni nukleáris létesítmények ellen.
Ha a rezsimet akarnák leváltani, vagy kényszeríteni, akkor egy nap vagy akár 12 nap csapásai nem biztos, hogy elegendőek lennének. Már csak azért sem, mert a rezsimnek van egy 20-30% közötti helyi támogatottsága. A katonai szárnya a rendszernek, a Forradalmi Gárda nagyon erős. Az iráni társadalomban rendkívül befolyásos vallási klérusnak egy jelentős része is támogatja a rendszert.
Tehát van egy viszonylag nagy réteg, amely képes és kész akár fegyveresen is harcolni a rendszerért. Ez egy nagyon más szituáció, mint a magyar 1956-ban, de nagyon más szituáció még Venezuelához képest is. Irán esetében egy Venezuelánál jóval erősebb országról, regionális hatalmi tényezőről van szó.
– És Izrael?
– Izrael nyilván rezsimváltást szeretne, hiszen számára az a biztos, hogy ha az iráni rendszer, ami a nukleáris programot több évtizede folytatja, teljesen eltűnik. Tehát itt láthatóan Izrael egy radikálisabb álláspontot képvisel, mint az Egyesült Államok, de Izraelnek nincsenek akkora katonai képességei, mint az Egyesült Államoknak. Szóval nem ugyanaz a liga a két ország, de mindenképpen hatással van Izrael az amerikai döntésekre, és Izrael érdekeit is figyelembe veszi az Egyesült Államok.
– Ha már felmerült Izrael: Ön szerint mi a Donald Trump alapította Béketanács jelentősége?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, ugye ez egy még nem teljesen kiforrott szervezet, nem teljesen kiforrott célokkal; de nyilván tud komoly jelentősége lenni, hiszen az Egyesült Államok elnökének az ötlete. Az Egyesült Államok ereje áll mögötte, és az Egyesült Államok nélkül egyébként Gázában valószínűleg máig nem lenne béke. Tehát ilyen értelemben balgaság lenne lebecsülni, alábecsülni ennek a jelentőségét, de azt hosszú távon a történelem dönti majd el, hogy ebből egy komoly és nagy hatású szervezet lesz-e, vagy megmarad egy látványos, de hosszú távon fennmaradni képtelen amerikai kezdeményezésnek.
– Evezzük még távolibb vizekre: lesz-e a közeljövőben kínai invázió Tajvanon? Miért kellett most lefejezni a tiszti kart, mint Sztálinnak a második világháború előtt?
– A tisztikar lefejezése azért itt nem úgy ment végbe, mint Sztálin alatt, ez nem tömeges, csak egy szűk felső réteget érint. Azt látni kell, hogy a korrupcióval és árulással vádolt és leváltott tábornok, Csang Ju-hszia 75 éves, a nagy öregek egyike, és nagyon közeli ismerőse gyakorlatilag gyerekkorától kezdve Hszi Csin-pingnek. Tehát ez mindenképpen egy nagy horderejű döntés, ezt nem szokták így intézni Kínában. De nagyon úgy tűnik, hogy ez a tábornok egy saját hatalmi struktúrát épített ki párhuzamosan Hszi Csin-pinggel, tehát itt egy valódi ellenhatalom alakult ki a politikai vezetővel szemben, amit így kezelt Hszi Csin-ping. Ezért ez nem feltétlenül paranoia, hanem indokolt óvatosság. Én nem hasonlítanám Hszi Csin-pinget Sztálinhoz, ő egy jóval megfontoltabb, szilárdabb gondolkodású vezető, és nem is biztos, hogy ő volt az, aki ezt a törésig eljuttatta. Szóval ezt nem tudjuk, de valószínűleg itt nem arról van szó, hogy egy ártatlan, a politikába be nem avatkozó teljesen lojális tisztikar felső vezetésével történt volna meg ez az esemény.
– Rendben, de miért pont most, ha ez már egy hosszú évek óta tartó folyamat?
– Ezt valószínűleg Hszi Csin-pingen kívül nem sokan tudják. Én biztos, hogy nem tudom, hogy miért pont most, de hogy van-e ennek köze Tajvanhoz, mert ugye ezt a kérdést veti fel, arról van egy elméletem. Sokan mondják ugye azt, hogy 2027 a cél Tajvan elfoglalására, de szerintem azért ennél óvatosabb a pekingi vezetés. A nyugati elemzők nem látnak bele Hszi Csin-ping fejébe, és nekem eléggé egy erőltetett pontnak tűnik 2027.
Persze soha nem lehetett kizárni Tajvan esetében egy kínai fellépést, és most sem lehet, de a kínai politika akkor is nagyon más, mint az orosz. Itt tényleg Szun-ce megközelítése dívik inkább, hogy úgy a legjobb megnyerni egy háborút, ha az ellenfél nem is harcol.
Tehát nyilván Kína készül a háborúra és egyéb eszközökkel is dolgozik. Az 1949-es polgárháború következményeként még el nem foglalt területnek tartják Tajvant, és ez történelmileg igaz. Ma ahogy a világ nézi, egy Kína van két kormánnyal, Tajvanon a Kínai Köztársaság kormánya van, Pekingben pedig a Kínai Népköztársaság kormánya. A többség az utóbbit ismeri el, páran az előbbit, de Tajvan nevű országot senki. Jobb ez, ha így marad, mert a status quo a stabilitás alapja.
Ezt mindig elfelejtjük, sőt van egy ilyen direkt sulykolás a Nyugaton, hogy itt egy függetlenségre törekvő demokratikus kis szigetről beszélünk, de nem.
Itt a polgárháborúban vesztes kínai kormányról beszélünk, ami kiszorult a szárazföldről. Tehát ezt kell szerintem figyelembe venni, hogy itt egy nagyon átpolitizált kérdésről beszélünk, és a nyugati média nem feltétlenül a valóságot közvetíti akár 2027-ről, akár a kínai – úgymond – agresszióról.
Mondok erre egy példát. Ugye itt beszélnek arról, hogy Kína átlépi a “határt” a Tajvani-szorosban. De hát ez ki határozta ezt meg, mint kvázi határt? Ki döntötte el, hogy a két Kína között ez legyen a határ? Ki fogja találni: ezt az Egyesült Államok döntötte el, ez nem valami nemzetközi vonal. Tehát nagyon sok esetben, és ez az eset is olyan, egész egyszerűen átveszünk a nyugati médiában, a magyar közbeszédben is egy amerikai megközelítést, ami egyértelműen nem azt a valóságot mutatja. Kérem, ez egy befagyott polgárháború. Ez alapvetően a nemzetközi jogi szempontból is egy belső konfliktus két kormány, az egy Kína két kormánya között.
Ahogy általában, itt is alapvetően a nagyhatalmi érdekek döntenek a narratíva kialakításakor. Kína előtt van két szigetlánc, Tajvan az első szigetlánc egyik legfontosabb eleme, ami a kontinentális Kínát távol tartaná a Csendes-óceántól. Így stratégiai érdekek is vannak, illetve Tajvan egy chipgyártó hatalom is, ami gazdaságilag is nagyon fontossá teszi. Nagyjából ezeket tudnám kiemelni Tajvan kapcsán, hogy árnyaljam egy kicsit a nyugati főáramú médiában festett egyoldalú képet.
Címkék:
