Kereszténydemokraták voltak, vannak és lesznek

Szerző: kdnp.hu
2026. július 4. 14:05

Magyar Péter az Országgyűlésben azt állította, hogy a KDNP-t „évtizedek óta senki nem választotta meg”. A miniszterelnök ezzel nem pusztán egy parlamenti pártot, illetve annak képviselőit sértegette, hanem

azt az értékközösséget is, amely évtizedek óta jelen van a magyar politikában: kereszténydemokrata választókat, családokat, egyházi közösségekhez kötődő embereket,

vidéki polgári közösségeket, valamint azokat, akik a politikában a család, a hit, a nemzet és a közösségi felelősség képviseletét várják el.

A KDNP az egyetlen történelmi párt az Országgyűlésben, 82 éves múltra tekint vissza.

Létezése nem Magyar Péter véleményétől függ, a számok világosan beszélnek. A KDNP 1990-ben 21 mandátumot szerzett, 1994-ben 22 képviselője jutott a parlamentbe.

2006-tól politikai szövetségben indul a Fidesszel, mint megannyi párt teszi szövetségi rendszerben szerte Európában.

A magyar politikatörténet legsikeresebb pártszövetsége minden választáson kétmillió szavazat fölött végez, előfordult, hogy hárommilliónál is többen szavaztak ránk, de még az idei választásokon is majdnem két és félmillió magyar tisztelt meg minket a bizalmával.

A KDNP-nek háromszázszor annyi tagja van, mint a Tiszának.

A KDNP-nek 82 éves történelme van. Hol lesz a Tisza 82 év múlva?

Ha a Fidesz-KDNP szavazóit külön pártként kérdezik, tíz-tizenkét százalékos támogatottsága van a KDNP-nek.

Magyar Péter többször hivatkozott Antall Józsefre, politikai példaképként is beszélt róla. Ezért tehát érdemes Magyar Pétert Antall mércéjén mérni. Antall József politikai örökségének egyik legismertebb mondata, hogy

lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánt lenni.

Ez azt jelentette: a kormányfő felelőssége túlmutat a saját szavazótáborán, sőt, az ország határain is.

Magyar Péter ma Magyarország miniszterelnöke. Ezért nem csak a Tisza Párt szavazóit kellene képviselnie, hanem azokat is, akik nem rá szavaztak.

A kereszténydemokraták, a konzervatívok, a jobboldali szavazók, az egyházi iskolákhoz kötődő családok, a hívő emberek ugyanúgy magyar állampolgárok, választók. Őket nem megalázni kell, hanem szolgálni.

Magyar Péter gyakran hivatkozik arra, hogy piarista gimnáziumba járt. A piarista hagyomány, a keresztény nevelés, a közösségi felelősség és az emberi méltóság tisztelete

nehezen egyeztethető össze azzal a parlamenti stílussal, amely egy egész kereszténydemokrata közösséget gyaláz.

A piarista iskola nem arra tanít, hogy politikai ellenfeleinket semmibe vegyük.

Kereszténydemokraták voltak, vannak és lesznek. Előre tekintünk. A KDNP történetét nem lehet egy parlamenti beszólással semmibe venni.

Podcast