Vállalja-e a Tisza-báb címkéjét?
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
Sonnevend Pál az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja, nemzetközileg elismert alkotmány- és nemzetközi jogász.
Pályafutása során dolgozott az Alkotmánybíróságon Sólyom László mellett,
alkotmányjogi tanácsadóként szolgálta Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnököket,
majd az ELTE vezető oktatójaként és dékánjaként generációk jogászainak képzésében vállalt meghatározó szerepet - írta a politikus.
Sonnevend Pál tudományos munkássága
az emberi jogok, a nemzetközi jog és a jogállamiság
kérdéseire összpontosul. Magyarországot képviselte a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, számos ügyben járt el az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága előtt, munkáját pedig hazai és nemzetközi szakmai elismerések fémjelzik - tette hozzá.







