Labdarúgó NB I - Az ETO a felsőházban, az UTE új edzőt keres

Szerző: m4sport.hu/gondola
2025. november 10. 06:08

A Fradi a tabellán a második helyre emelkedett - eggyel kevesebb mérkőzéssel -, az ETO a felsőházban találhatta magát ugyancsak eggyel kevesebb meccsel, a ZTE elugrott a kieső helyről a Labdarúgó NB I 13. fordulójában..

Az NB I mezőnyének tisztulása csak részleges, az élen továbbra is az a Paks áll, amely a nemzetközi kupában sorra leszerepel. Az MTK sem foglal még el dobogós helyet, a Győr pedig egyelőre a középmezőnyben.

Az Újpest edzőt cserél. Érthető, hiszen a csapat hazai pályán úgy kapott ki az ETO-tól 3:0-ra, hogy a 8:0 reálisabb lett volna. 

Nem tudni, miért nem lehet magyar edzője az Újpestnek. Az idei teljesítményt több. NB III-ból előrehozott tréner is elérhette volna. 

A Kazincbarcika visszaesett az utolsó helyre, s ez érthető, hiszen a Fradi ellen úgy sem számíthatott pontra, hogy a meccs elején egészen furcsa tizenegyest kapott. A Fradi védője, Cissé el akarta rúgni a labdát, ám egy barcikai játékos a labda felé lendülő láb útjába tette a saját lábát, s ezért a bíró a var együttműködésével tizenegyest ítélt. Valószínűleg nem sokáig tartható, hogy a var emberei fölött nincs érdemi kontroll.

Az ís furcsa volt, hogy a barcikai büntetőnél Dibusz kapus elugrott a labda elől, így az a kapu közepén laposan talált utat a hálóba.

Furcsa volt az a bírói ítélet is, amelyet a Nyíregyháza-Felcsút mérkőzés játékvezetője hozott. Két váll ütközött, s a bíró a Felcsút javára szabadrúgást ítélt a 91. percben. A labda a hálóba hullott, így a Nyíregyháza két pontról lemondhatott.

Nem tudni, hogy az ílyen játékvezetést valahol hivatalosan értékelik-e, ha netán igen, akkor milyen következmények alakulnak ki. .

A labdarúgó NB I működtetésének az az értelme, hogy a válogatott számára jó magyar játékosok fejlődjenek, illetve három magyarországi csapat jól szerepeljen a nemzetközi kupákban. Ez a mostani foruló mindezt kevéssé segítette elő. 

Fizz Liga, 13. forduló:

szombat:

Paksi FC – Kisvárda Master Good 5–3

Újpest FC – ETO FC 0–3

ZTE FC – Diósgyőri VTK 2–0

vasárnap:

MTK Budapest – Debreceni VSC 3–0

Kolorcity Kazincbarcika SC – Ferencvárosi TC 1–3

Nyíregyháza Spartacus FC – Puskás Akadémia 1–1

Címkék:

Podcast