Példátlan adatlopás

Szerző: NKT
2026. július 24. 13:04

Követeljük a politikai fogvatartottak azonnali szabadon engedését! - írja a Fidesz-frakció az NKT oldalán.

Az NKA-ügyet kultúrpolitikai vita helyett a Tisza egy politikai koncepciós eljárássá tette!

A Tisza célja az NKA-üggyel a politikai ellenfeleinek megbélyegzése és ellehetetlenítése.

Ennek nyilvánvaló és álságos megnyilvánulása az, hogy koholt vádak alapján négy fogvatartott letartóztatását arra hivatkozva hosszabbították meg további 3 hónappal, miszerint esetükben fennállhat a bűnismétlés lehetősége. A politikai elvárások mentén született döntés

abszurd, igazságtalan és aránytalan.

A döntés abszurditása egyben azt is mutatja, hogy a megfélemlítés mellett annak másik célja, hogy igazolja a Fidesz szerverek lefoglalásával megvalósult, a rendszerváltás utáni

Magyarország történetében példátlan adatlopási ügyet.

Követeljük, hogy az egy hónapja börtönben tartott volt kormánytisztviselőkkel és a kedden hajnalban letartóztatott Fidesz-frakció munkatárssal szemben folytatott eljárásokra a törvényesség talaján és ne politikai elvárások alapján kerüljön sor, ennek keretében

szüntessék meg a valamennyiükkel szemben alkalmazott abszurd és méltatlan kényszerintézkedéseket

és személyes szabadságuk korlátozását - zárul a Fidesz-farkció közleménye.

Kiadó: Fidesz-frakció

Címkék:

Podcast