A katolikusok inkább a CDU/CSU-ra szavaztak, míg a protestánsok az SPD felé fordultak a 2025-ös németországi választásokon. Ezzel szemben a vallástalanok leginkább a baloldali Die Linke és BSW pártokat részesítették előnyben.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
A zsúfolásig telt székesegyházban a magyar főpásztor arról beszélt: húsvét titka átértelmezi egész életünket. Megmutatja, hogy életünk súlypontja az örökkévalóságban van, és itt, a földön erre tekintettel kell gondolkoznunk, terveznünk és élnünk.
A magyar válogatott eddig egyszer, 2002-ben lett aranyérmes a világkupában, ezen kívül egy-egy második és harmadik helyezése van. Legutóbb, 2023-ban Long Beachen a negyedik helyen végzett a házigazda amerikaiak, továbbá a spanyolok és a hollandok mögött.
A boldog élet titka, megtanulni ünnepelni az örök élet diadalát Isten igéjében és szentségeiben és elfogadni Isten kegyelmi ajándékait, amelyeket az őt szeretőknek készített - fogalmaztak az egyházi vezetők.