Elemi erővel küzdök az LMBTQ és a genderlobbi, mint mozgalom ellen – hangsúlyozta Szilágyi Ákos, a Hetero Pride egyik szervezője Tusványoson, aki egy nem mindennapi, Karácsony Gergelyt, mint Budapest főPRIDEmesterét ábrázoló, és a genderlobbira reflektáló pólóban érkezett az eseményre.
Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésére benyújtott módosító indítványa szerint a szivárvány színeivel kellene kivilágítani a Kolosy téren álló 269 éves Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomot. A beadványt több politikus is provokációnak nevezte. Barabás emellett a Facebook oldalán próbálta félremagyarázni, saját világlátásához igazítani a szivárvány szimbólum jelentését. Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát kérdeztük a váci református iskola bővítésének alapkőletételénél az esetről, keresztényüldözésről és a Nyugat-Európa szerte tapasztalható templomátalakításokról.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Nacsa Lőrinc ismertette, a Kótyuk István nyelvi akadálymentesítő tanfolyamra jelentkezők magyar mint idegen nyelv és ukrán mint idegen nyelv képzésben vehetnek részt. A program megvalósításában összesen 72 pedagógus működik közre.
Székely Tibor hagyományőrző huszárezredes, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke a tájékoztatón elmondta, az eseményre az egész történelmi Magyarország területéről várják a lovas hagyományőrző egyesületeket, rajtuk kívül Lengyelországból is érkeznek huszárok.
Akkor tudta volna Európa saját kezében tartani a jövőjét, ha mi európaiak tárgyalunk az oroszokkal Európa jövőjéről, most az oroszok az amerikaiakkal tárgyalnak számos kérdésről, többek között Európa jövőjéről, de nem mi tárgyalunk - fogalmazott a pénteki orosz-amerikai csúcstalálkozóval kapcsolatban a kormányfő.