Franciaország antiszemita támadások kereszttüzében
Franciaországban 1040-re emelkedett az antiszemita cselekmények száma, és 486 embert előállítottak október 7-e, a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadása óta – közölte a kormány vasárnap.
2023. november 6. 12:05

Az antiszemita cselekmények száma robbanásszerűen megnőtt” – jelentette ki Gérald Darmanin belügyminiszter a France 2 közszolgálati televízió híradójában. A 486 letartóztatott személy közül 102 külföldi – tette hozzá. Tavaly egész évben 436 antiszemita cselekményt regisztráltak a hatóságok. Laurent Nunez párizsi prefektus vasárnap jelezte, hogy a fővárosi régióban október 7. óta 257 antiszemita cselekmény történt, és 90 ember letartóztattak. A prefektus szerint „nincs tipikus profilja” az elkövetőknek, vannak köztük „fiatal gyerekek, akik nagyon súlyos dolgokat állítanak”, de „olyanok is, akik inkább a palesztin ügy védelmét képviselik, és elszaladt velük a ló”.

A múlt héten a párizsi házak falára festett Dávid-csillagokat illetően a rendőrség vezetője ügy vélte, hogy a többi antiszemita cselekményhez képest „atipikus esetről”, „egy összehangolt akcióról” van szó, amelyet „úgy tűnik, hogy egy elkövetői csoport hajtott végre”. Elmondása szerint mintegy 250 Dávid-csillagot festettek különböző házakra, „időnként olyanokra, ahol zsidó közösségek élnek, néha pedig nem”. Október 27-én az ügyben letartóztattak egy moldovai házaspárt, miután tetten érték őket, amint kék Dávid-csillagot festettek egy ház falára a párizsi 10. kerületben. A házaspár azt állította, hogy egy Oroszországban élő ember megbízásából követték el a bűncselekményt – értesült az AFP hírügynökség rendőrségi forrásokból. Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője valamennyi politikai erőt felszólított arra, hogy csatlakozzanak egy antiszemitizmus elleni nagygyűléshez.

„Felszólítom az összes politikai erőt, hogy jelentsék ki, Franciaországban a legkisebb antiszemita cselekmény vagy a legkevesebb antiszemita kijelentés is elfogadhatatlan, és hogy a francia zsidók nem tehetők felelőssé a világ más részein élő zsidók által elkövetett cselekményekért” – mondta vasárnap az ellenzéki politikus a Radio J nevű zsidó közösségi rádiónak nyilatkozva. Az antiszemitizmus elleni nagygyűlést a párizsi République (Köztársaság) téren a következő napokban kívánják megtartani a szocialisták. Párizsban szombaton a rendőrség szerint 19 ezren vonultak fel tűzszünetet követelve a közel-keleti konfliktusban, egyes transzparenseken „Állítsátok meg az erőszak körforgását” felirat volt olvasható. Ez volt az első nagyobb – hatósági engedéllyel tartott – megmozdulás Párizsban a Hamász október 7-i támadása óta, a megmozdulást a CGT radikális szakszervezet szervezte. Vasárnap a második legnagyobb francia városban, a déli Marseille-ben követeltek ezrek tűzszünetet Gázában.

Franciaországban él Európában a legnagyobb – 500-600 ezresre becsült – zsidó közösség, és muszlimok is Franciaországban élnek a legnagyobb számban Európában, számuk 5 és 6 millió közötti.

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Rétvári Bence: olyan vezetőkre van szükség, akik kiállnak az ország érdekeiért
    Amíg Németország, amely kirobbantotta az első világháborút 70 ezer négyzetkilométer területi veszteséget szenvedett el, Ausztria, amely megfogalmazta a hadüzenetet 40 ezer négyzetkilométert és a háborút ellenző Magyarország pedig 180 ezer négyzetkilométer területet vesztett.
  • A keresztyénség a szolgáló emberek útja
    "Ez a szellemiség kapcsolta egybe az egyházi közösséget, de ez a szellemiség kapcsolja össze a nemzetet is, tartja meg az országot, és mutat irányt, amikor az életre vezető utakat keressük: amikor gyermekeket nevelnek, földet művelnek, városokat építenek, könyvet írnak, és akkor is, amikor a hazát védelmezik" - fogalmazott a tárcavezető.
  • A világ legjobb hivatása
    Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke szerint a kutatásban, a felfedezésben az innovációban jelenik meg leginkább a kielégíthetetlen vágy arra, hogy megismerjünk újabb és újabb dolgokat. „A világ legjobb hivatása a kutató és az innovátor, mert ez adja a legnagyobb biztosítékot arra, hogy a szellemi frissességeteket megőrizzétek" - szólt a diákokhoz a HUN-REN elnöke.
MTI Hírfelhasználó