libri

Büki Attila költő, író, szerkesztő, könyvkiadó, szabadon szolgáló alkotó születésének 75. évfordulójára, Mályvaszínű napok címen, három részre tagolódó novellák, szkeccsek gyűjteményét a Magyar Nyugat Könyvkiadó „bábáskodta fényre” – Gyurácz Ferenc kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő, könyvkiadó jóvoltából. A kiadás munkálataiban közreműködött: Baka Györgyi, Kiss Sándor, M. Nagy Péter, Sebestyénné Majrowska Ewa és Petőné Kiss Marianna.

Büki új könyvének fülszövegében Kiss Dénes Szauroszok hajnalban című, 2005-ös, magánkiadású verskötetének Meghitt köszöntőjéből idézi: „Magyarországon az a szegénység, amely egyszerre lelki, szellemi és anyagi, sietteti az általános romlást. Gyöngíti az egész ország szellemi erejét.” Arra figyelmeztetett, hogy „Egyre alacsonyodik a művelődés értéke és szerepe a társadalomban. És mind nagyobb lesz a züllés, mert szolgák által vezényelt lélek-szauruszok virágos kertekben taposhatnak...”

Büki Attila (Kiss Attila) 1948 okt. 7-én, Szombathelyen született. Az általános iskolát felnevelő, a költő névét adó falujában, Bükön végezte. Sopronban, a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett. Lentiben, Zajdán teljesített katonai szolgálatot, koptatta a „surranót”. Szombathelyen szerzett népművelés–könyvtár szakos diplomát. Újságírói, színjátszórendezői, képzőművészeti és közigazgatási tanulmányokat folytatott…

1972 és 1984 között különböző közművelődési munkakörökben dolgozott Hegyfalun, Kapuváron, Győrben, Budakeszin és Budapesten. 1984 és 1989 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének osztályvezetője. A Pest Megyei Önkormányzat sajtóosztályának főtanácsosa. 1995 – 1997 között a Róth Miksa Üvegmúzeum igazgatója. 2004 és 2008 között Ócsa Önkormányzatának művelődési referense, főtanácsosa.

Madár János mutat rá arra, hogy Büki Attila a Magyar Vasárnap Írásművészet című interjú-sorozatában jelentős írókat, költőket szólított meg: Kiss Dénes, Kósa Csaba, Köntös-Szabó Zoltán, Mátyás Ferenc, Papp Lajos. Ezzel párhuzamosan képzőművészek munkásságát is bemutatta a Művészvilág című lapban: Tassy Klára, Eigel István, Zsigmond Katalin, Giczy János, Ányos Imre... A Magyarország című lapban pedig értőn szólt Tóth Menyhértről, Samu Gézáról, Gaál Józsefről írt, akik a magyar képzőművészet nagykövetei voltak a sevillai világkiállításon.

Büki Attila javaslata alapján jött létre 1989-ben a Magyarok irodalmi folyóirat a Szekszárdon működő Babits Könyvkiadó gondozásában. Három éven át irodalmi szerkesztője volt a lapnak, majd a Magyarország című hetilap főmunkatársa. 1994 őszén felkérték a Heti Újság vezetőszerkesztőjének. Aztán a Nép-Barát képes hetilap főszerkesztője lett. Kezdeményezésére jött létre 2000-ben a Duna-part című irodalmi, kulturális és társadalomtudományi folyóirat, melynek tíz éven át alapító főszerkesztője volt. A kiadvány írásaiban fellelhető a kor társadalmi folyamatainak elemzése, a hiátusok és eredmények felmutatása… A szerkesztő azt vallotta: az irodalom össznemzeti tudatfejlesztési feladatok ellátására is kiterjeszthető…

Kezdeményezője volt – Kósa Csaba, Kiss Dénes, Balaskó Jenő, Járai Judit, Illés Sándor, Chrudinák Alajos, Pálfy G. István és mások társaságában – a Sajtószabadság Klub megalapításának, majd a Magyar Újságírók Közössége létrehozásának. Kósa Csaba kérésére Büki Attila készítette el az új szervezet, a MÚK működési és szervezeti felépítését reprezentáló tervezetet. Később pedig a közösség által elindított Móricz Zsigmond Újságíró Iskolában műfajelméletet oktatott...

Büki Attila 1992-ben hozta létre a Xénia Könyvkiadót és Oktatási Stúdiót. Ezzel olyan könyvek kiadását támogatta, amelyek az akkori magyar művelődéstörténetből és sajtótörténetből hiányoztak. Elindította és tíz éven át működtette a vidéki újságírást segítő Gárdonyi Géza Újságíró Iskolát (Nyíregyháza, Hódmezővásárhely, Szolnok, Győr, Salgótarján, Sárvár, Sopron...).Gondolatok a megvalósításig – alapismeretek újságíróknak – címmel Végh Miklóssal és Szalai Máriával tankönyvet írt, amely kiadványt ajánlott irodalomként ma is olvassák a média szakos egyetemi hallgatók. A Xénia Könyvkiadó alapító vezetőjének köszönhető az ars sacra latin elnevezés ma már egyre ismertebb magyar gyűjtőfogalma: szent művészet. Ezzel a címmel két könyvem is megjelent: Szent művészet I-II. (1994; 2000.) (Rónay László és Jókai Anna is figyelmeztetett: „A mai ember úgy fél a szent szótól, mint ördög a tömjénfüsttől.”)

Büki első verskötetének címe a szülötte tájhoz, az Alpokaljához kötődik: Arcomon szél söpör. Neki a Borostyánkő úton csengetett zárórára az elhagyott ifjúság. Máig tagja a ma már csak virtuálisan létező Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Többek között Kiss Dénes volt ifjúkorának egyik leghívebb szellemi kézvezetője.

Költészete valami fontosat őriz a poézis lényegéből, olyasmit, ami valóban a homo faberrel tart rokonságot. A szavak legkreatívabb formáját, legszuggesztívebb erejét a poézisben találta meg. Lírikusi karaktere szerint vállal részt a magyar és a világirodalom örökségéből. Tudja, a nyelv még köznapi változatában is metaforikus. A jó vers kifejezhet szociális, szociológiai és nemzeti tartalmakat is. A költői, esztétikai formálás lehetőségeit, a műgond követelményeit a végtelenre nyitja. Kötetcímei, verseinek címadásai karakteresek. Egyik különösen kifejező öndefiníciója: Szolgálni küldött közénk az Isten, melyet barátja, Ányos Imre festőművész emlékének szentelt.

Kovács József László professzor, a hajdani soproni bencés öregdiák, nyelvjárásokat is ismerő német nyelvtudásával, tehetsége és szorgalma révén a soproni írástudók doyenje, példaképe, a ráckevei és a budaörsi múzeum alapítója. A Soproni Parnasszus (Sopron-Ödenburg kétnyelvű irodalma a kezdetektől napjainkig c. könyvében – Lucidus Kiadó, 2003 – méltó helyet jelöl ki számára a Soproni Helikonon: „Büki Attila nagy nyeresége soproni – dunántúli irodalmunknak.”

Zentai László, a szintén soproni születésű költő és író – a Sarkady Sándor által alapított Soproni Füzetek jelenlegi főszerkesztője – vette észre elsőként: Büki a magyaros verselést a 80-as évek közepétől a tonális vershagyománnyal tette változatosabbá, a szaggatottabb, tördeltebb atonális hangzással pedig erőteljesebbé. Jellemző ismérve a kevésszavúság, a képi és gondolati összefogottság, a kiélezett konfliktusok versbe emelése.

A látványt a képzelőerő látomássá változtatja a művészetben. Az Alpokalja világát, emberi sorsait felmutató, drámai tömörségű lírája így válik tanulságossá: tájélménye magyar sorssá. A haza- és visszatérés szülőföld-élményei, emlékei versbe épülnek. Mindmáig elevenen él Büki Attilában is „Az a tájék, mely mindig visszavon….” (Juhász Gyula) De nem a Juhász Gyula-i lemondó, elégikus versbeszéd az övé: „Az a tájék, mely elértette mindég / Az én rokontalan nagy bánatom!” Az élet értékét és szépségét sosem tagadja. Megtalálja tájban és emberben a rokon lelket és otthonosnak érzi magát. Ez az identitás a lényeg Nyugat-Dunántúlról, Sopronról, a Hanságról szóló verseiben is. Benne is az ember, a magyarság sorsa, öröme, szépségvágya, bánata tárgyiasul. Elődeit, jeles kortársait érzi és idézi vigasznak. A költő önmaga lelki életének földrajzát tekinti át. Tájhoz és hazához nem ideologikusan kötődik, hanem létmélységűen, személyes hitellel. Háborút vesztett, a letiport forradalmú magyarság élete és sorsa, a pusztulás és önpusztítás képsorait idézi szembesülő látásmóddal.

Bertha Zoltán pontosan és tömören fogalmaz: Bükinél a „szelíd, lágy rezignáció, halk elégikusság (…) vibráló nyugtalanságot, diszharmóniát takar. Ez a szorongó nyugtalanság teremti meg a versformák változatosságát is, mely rövid, aforisztikus-játékos, vagy átképzeléses soroktól a dalszerűen kötött dikcióig gazdag érzelemhullámzású szabadversektől tömör, összefogott prózaversekig terjed.”

Büki valló és vállaló lélekkel állít emléket Ízes Mihálynak, a Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiuma egyik alapítójának, a tehetséges, kallódó és tragikus sorsú költőnek. Mélységes, azonosuló szeretettel idézi meg alakját, sorsának tanulságait, nemet intésbe szelídült lázadását a kiszolgáltatottság, a hit- és szeretet nélküli közönyös világában: „Miska! (...) Ha még időnként a túlsó partról visszanézel, láthatod, / ki köt alkut a csönddel, s akikre vártál, nem jöttek el (...)

Testem megrepedt nádszál. Írd fel a túlsó part / márványkövére, hogy sorsom determinált.”

Az átélt magányról, a betegség testi, a tudat lelki fájdalmairól sokáig csak rejtjeles szemérmességgel írt, aztán döbbenetes hasonlatot talált kifejezésére: „boldogtalan / és eszeveszett árva / mint szív alatt / a kihordatlanok.” Kötetének mottóját érvényesíti: „Nem azért írtam lélekemésztő tapasztalataimról, hogy siránkozzam, hanem azért, hogy megerősítsem az emberléptékű világot.”

Elmentek a lélekben sebzettek c. versét Sarkady Sándornak, a genius locit Sopronban megtestesítő költőnek, írónak, műfordítónak, irodalomszervező főiskolai tanárnak szenteli. Sarkady rendszeresen közölte Büki Attila verseit, írásait az általa alapított és szerkesztett Soproni Füzetek irodalmi-művészeti évkönyvben és a Várhely című folyóiratban. Bősze Balázs költőhöz, íróhoz, a soproni irodalomszervező jó baráthoz szívbéli barátság fűzte. Büki nemcsak a Répce-síkon, nemcsak a Rábaközben, hanem országosan is ismert költő, újságíró, festőművész lett. Bárhol élt és lakott, mindenütt lokálpatrióta maradt, és sohasem lakájpatrióta, főképpen pedig nem lokálparazita. A nevét ismertté tevő egyik szép vallomása a Sarokház, amely Bükről szól.

1969-től napjainkig irodalmi, képzőművészeti és számos kulturális rendezvény szervezője, szereplője, szülővárosának könyvtárban és a gyógyfürdő klubkönyvtárában. Általa ismerhették meg a bükiek Szabó András előadóművészt, Hevér Zoltán költőt, Adonyi Sztancs János írót, költőt, Sarkady Sándor költőt, Bősze Balázs, Zentai László költőt, írót, a művészettörténész Kelényi István egyetemi docenst, költőt, Csákányi Eszter színészt és más kiválóságokat is. Kubik Anna Kossuth-díjas színésszel is találkozhatott a büki közönség a Csavarvonal című Büki-verskötet bemutatóján.

Büki Attila sokat tud arról is, hogy 1992. március 14-én a Sajtószabadság Klub tagjai hogyan alapították meg a Magyar Újságírók Közösségét. Kósa Csabát, a Magyar Fórum főszerkesztőjét választották meg a MÚK vezetői tisztségére. Akkor a 15 fős elnökség tagjai között volt többek között: Stefka István, Chrudinák Alajos, Fekete Gyula, Járai Judit, Kósa Csaba, Moldoványi Ákos, Murányi László, Pálfy G. István és Vödrös Attila is. (A magyarországi médiaháború története. Média és politika 1989–2010. Szerk.: Paál Vince)

1992-ben Büki Attila megszervezte a Büki Művésztelepet. A telep művészeti vezetésében Kesztyűs Ferenc festőművész vett részt. A művésztelep öt éven át működött. Célja az volt, hogy kortárs képzőművészek meghívásával és a Bükön készített alkotásaik felajánlásával képtárat hozzanak létre. Jöttek az ország minden részéből képzőművész ismerősei, barátai, Giczy János és Horváth János, Szabó Lajos Munkácsy-díjas, akkor már világszerte ismert festőművész, aki a magyarországi portréfestők közül a legkiválóbbak közül való. Bükön alkotott Molnár József, Orosz László, eljött Szlovéniából Salamon Árpád (nemzetközi díjakkal kitüntetett) grafikus és festőművész és Hedviga Vidmar, a konyicei képzőművészek alkotótáborát szervező, kísérletező festőművész. Ugyancsak alkotott itt Csík István Derkovits-ösztöndíjas majd Munkácsy-díjas festő- és iparművész” – írja visszaemlékezésében. „A művésztelep szervezéséért, vezetéséért dr. Kesztyűs Ferenc és jómagam sem fogadtam el fizetést, tiszteletdíjat sem. Ugyancsak ún. társadalmi munkában írta meg A Répce-sík művészei – Die Künstler von Répcesík című kétnyelvű katalógust, ismertetőt a művésztelepről és az ott alkotókról. Dr. Vezényi Pál sem kért honoráriumot fordításáért.”

Büki Attila gyakran idézi, állítja elénk Felsőbüki Nagy Pált (Sopron Vármegye országgyűlési követét, az MTA igazgatótanácsának tagját. A Széchenyi által is nagyra becsült politikust kelti életre A legderekabb ember című monodrámájában. A Kalligrafikák a kölyökkorból című gyermekkorának éveiről szóló költeményében írja: „… felszökik a föld alól / hallgatni nemzete nyelvét / – »a magyar Cato« – Felsőbüki Nagy Pál.”

Az 1980-as évek derekán Valkai Zsuzsannával együtt arra vállalkozott, hogy bemutassák az első magyar pszichiátriai múzeum képzőművészeti anyagának sajátosságait. Kutatásaik lehetővé tették, hogy olyan ismeretanyagokat nyújtsanak, melyek a tudományos ismeretterjesztés eszköztárával teszik közérthetőbbé az elmezavarok tüneteit, kialakulását, kóros folyamatait és megnyilvánulási formáit. A közzé tett festmények, grafikák… ismertetései egyben azonosító jegyek a betegség megközelítéséhez, egy drámai folyamat kiteljesedéséhez. Az Üzenetek a Sárga Házból. Belső képek könyve első kiadása 50 ezer példányban jelent meg. Az 1988. évi megjelenése óta oktatási segédanyag az orvosi egyetemeken, a lélektannal, művészetterápiával foglalkozó felsőoktatási intézményekben.

Büki társszerzője a Gondolattól a megvalósulásig című hírlapírók kézikönyvének. Ő írta a Műfajok a sajtóban és a Laptervezés, tipográfia című fejezeteket. A könyv ajánlott oktatási segédanyag a kommunikációt és újságírást oktató felsőoktatási intézményekben. A rendszerváltozást követően Budapesten művészettörténetet tanít az Európai Politechnikum idegenforgalom és idegenvezető szakos hallgatóinak (1993–1998). A Gárdonyi Újságíró Akadémián műfajelméletet és írásművészetet oktat 1993 és 2001 között.

Időközben országjáró jószolgálati előadássorozatokon vesz részt. Például 1991-ben és 1992-ben a Haza és Haladás Alapítvány felkérésére az azóta égbe költözött Király Edittel (szerkesztővel, a Magyar Rádió akkori elnökhelyettesével) és az azóta ugyancsak elhunyt Balaskó Jenővel (költővel a Ring című havilap főszerkesztő-helyettesével) és Dinnyés József daltulajdonos előadóművésszel, dalszerzővel járták az országot. Műsoraikat a helyi televíziók gyakran egyenes adásban sugározták. Büki Attila Határfa című költeményéről nevezték el a Soproni-hegységben azt az osztrák magyar államhatár mellett lévő emlék- és pihenőhelyet, ahol az a 250 éves bükkfa állt, melyről a költő a Magyar Televíziónak – Szabados Tamás filmrendezővel és operatőrrel együtt – készített filmet. Dr. Csóka Pál természetjáró, gyermekorvos kezdeményezésére létrejött emlék– és pihenőhelyet az irodalmi emléktáblával, melyen a Határfa című Büki-költemény egyik részlete olvasható – 2017. március 18-án avatták fel. A természet szépségét dicsérő költemény egyben felidézi Európát és a Sopronhoz kötődő jeles történelmi személyeket is.

Verseskötetei: Arcomon szél söpör (Kapuvár, Városi Tanács, 1978); Szélfútta szavak (Antikva Kiadó, Bp., 1986); – Havas utak szárnyain (bilingvis, magyar és francia nyelven. Megyei Könyvtár, Békéscsaba, 1987); Mire hazaérünk (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1990); – Télidő (Jász-Kun Kiadó, Szolnok, 1991); Magyar határ (Xénia Könyvkiadó, Bp., 1998); Félvilág. Válogatott és új versek (Xénia Könyvkiadó. Örökség Könyvműhely, Bp., 2004); Versmozaik (Syllabux Könyvkiadó, Budapest, 2011.) A kötet kritikai visszhangjában kiemelkedik Bakonyi István: Büki Attila versmozaikjai című recenziója (Lyukasóra, 2011. 34. sz. 52.); Csavarvonal. Versek és fordítások (Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2014.); Túl a Golgotán. Verses hangoskönyv (Duna-part Művészeti Asztaltársaság, Bp., 2014.)

Drámakötetei: Sára holdja (Hungarovox Könyvkiadó, Bp., 2007); Századok lépcsőin (Syllabux Könyvkiadó, Bp., 2012); (Hany Istók c. zenés mesejátékát a Bartók Kamaraszínház (2007); a Föld szerelmese (2011) c. drámáit a Budapesti Kisszínház mutatta be.); A mi időnk. Drámák és drámafordítások. Bp., Syllabux Könyvkiadó, 2018.

Weöres Sándor is tervezte, hogy mesejátékot ír Hany Istók történetéről. Büki Attila Kapuváron gyakran találkozott a Hany Istók legendájával. Közel harminc éven át hordozta magában a népmesei elemekben bővelkedő történetét, míg a Bartók Kamaraszínház felkérésére megírta mesejátékát. A Hany Istókot ez a színházi társulat két éven át játszotta, szinte minden magyar nagyvárosban bemutatta. Büki Attila darabja Budapesten a színházak fesztiválján is sikert aratott.

Mesekönyvei: Három mese (Gyöngyharmat Kiadó, Cegléd, 2006); Almába zárt madárka (Foldatoy Kiadó, Bp., 2009); Tanulmányok, esszék, riportok, cikkek, stb.: A gondolattól a megvalósulásig. Társszerzők: Szalai Mária, Végh Miklós (Press + Print Lapkiadó, Kiskunlacháza, 1992); Istendicsérők (Xénia Könyvkiadó, Bp., 1998); A Répce-sík művészei (Xénia Könyvkiadó, Budapest, 1998); Érdi séta (Xénia Könyvkiadó, Budapest, 2000); – Mit ér a világ? (Rím Könyvkiadó, Tokaj, 2005)

Fordításai: – Mari Vedin: Evelina és a kert – mese (Gyöngyharmat Kiadó, Cegléd, 2008); – Radu Macrinici: Kikötő – dráma (Duna-part, 2007); – Radu Tuculescu: Akvárium – dráma (Duna-part, 2008);– Radu Tuculescu: Vonat – dráma (Duna-part, 2009); – Kerstin Specht: A teknősbéka ideje – (Duna-part, 2011)

Büki Attila ismeri John Donne könyvét, zászlóként kitűzött címének szentenciáját: No Man is an Island – Senki sem sziget”. A folytatást is tudja: „önálló egész, minden ember része a kontinensnek. A konklúzió pedig világos: nem szabad izolálódnunk.

Az Attilák rendjébe tartozó költőt idézem:, az „Ámulok, hogy elmúlok” Nagy Gáspár szerint múlik a jövőnk – jegyében egyre jobban érezzük a testi bajokat, a „mysterium passionis” testet gyötrő, lelket tisztító fájdalmait. Büki Attilára is ráillik Babits számvetése: „Én aki Jónás voltam, ki vagyok már? / Ki titkaidat tudtam, mit tudok már?”

Gratulálok. A gratuláció szó azt is kifejezi, hogy mennyire örülök, Vele együtt örvendek, öröme bennem is sokszorozódik. A gratulor magában foglalja a sikerméltatást, az örömnyilvánítást. A gratus becses, értékes jelentésű. Kodály Jeles Napokhoz írt előszavában, a VIII. lapon olvashatjuk: „A jókívánság a civilizált embernek többnyire üres szó, a régi embernek szinte varázserejű érték lehetett, amit szívesen viszonzott tőle telhetően.” A jókívánságot komolyan gondolták és mondták, éppen ezért lélektől lélekig hatott, örömmel fogadták és örömmel viszonozták. Szívből kívánom a 75 esztendős Jubilánsnak: „Szűd teljék meg az öröm borával…” Adja az Ég, hogy mindaz, amit benned a Lélek már Bükön elkezdett, Sopronban, Kapuváron, Győrben, Budapesten, Érden megérlelt – egy új „őszikék” korszakban kiteljesedjék!
 

Cs. Varga István