Sűrű menetrenddel kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka, a mai ülés 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Czoma Kálmán (FKGP, független), Tóth Gyula (MSZP) és Tamássy István (SZDSZ) volt országgyűlési képviselőkről, valamint Turgyán Tamás volt örmény nemzetiségi szószólóról, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.
2024. február 26. 09:28
A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a képviselők döntenek a tavaszi ülésszak munkarendjéről, a napirend elfogadása után pedig szavaznak Novák Katalin köztársasági elnök lemondó nyilatkozatáról. Az Országgyűlés a nyilatkozat elfogadásáról vita nélkül határoz, a határozathozatal előtt az államfő ötperces időtartamban felszólalhat. A Fidesz frakcióvezetője korábban jelezte már, hogy el fogják fogadni a lemondást.
Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfő feladat- és hatásköreit Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja. A parlament kijelöli a házelnök feladatait ellátó alelnököt.
Zárószavazás lesz a Svéd Királyságnak a NATO-hoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről is, amit szinten támogatni fognak a kormánypártok, ezzel az utolsó akadály is elhárul a svédek csatlakozása elől. Az új köztársasági elnök megválasztása 16.40-től várható. Ahhoz, hogy valaki jelöltté váljon, az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, azaz negyven képviselőnek az írásbeli ajánlása szükséges.
A kormánypárti frakciók Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik köztársasági elnöknek. Az ellenzéki képviselőcsoportok önállóan nem tudnak, közösen pedig nem állítottak jelöltet. Egyes ellenzéki frakciók a bejelentésük alapján ki fognak vonulni a szavazásról. Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja meg az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával. A megválasztott köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba. Megválasztása után az új államfő esküt tesz és beszédet mond. Az államfőválasztás után közel három órán keresztül interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el. Utolsó napirendi pontként az ellenzék kezdeményezésére az életvégi döntésekről lesz négyórás vita.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Latorcai János hangsúlyozta, hogy lehet bármilyen jó egy kormányzati stratégia, a megvalósításukhoz mindig kellenek az új lehetőségeket kereső, jobbra törekvő, sikeres termékeket előállító vállalkozások.
A hazaárulást fizeti meg az Atlantikum azoknak a szélsőségeseknek, akik hajlandóak ártani honfitársainak - sőt talán élvezik is ezt. Hungarofób hazudozással szolgálják meg a bankszámlájukra nyugatról utalt pénzt.
Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott módosító indítványa szerint szivárványszínű díszkivilágítással lenne szükséges ellátni az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániát. A beadványt több politikus is provokációnak nevezte. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleményben reagált Barabás Richárd javaslatára.