A Republic énekese, "Cipő" emlékének ajánlja 15. születésnapi koncertjét a Dirty Slippers
Tóth Zoltánnal, a Republic együttes volt gitárosával ad közös jubileumi koncertet a 15 éves Dirty Slippers zenekar pénteken a Dürer Kertben. A koncertet Bódi László "Cipő" emlékének ajánlják.
2025. február 19. 11:34
Az együttes az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a koncerten nemcsak az olyan ismert dalaikat adják elő, mint a Hang vagy Jel, a Rendetlen gyerek vagy a Magány és én, hanem régen hallott szerzeményeiket is játsszák, és meglepetés vendégeket is köszöntenek majd a színpadon.
 
A Republicban 1990 és 2013 között gitározó Tóth Zoltán Kék és Narancssárga Produkció nevű koncertzenekarának előadásában felcsendülnek majd a Republic legnagyobb slágerei, köztük a Repül a bálna vagy a Csak a szívemen át.
 
 
A Bódi László "Cipő" emlékének ajánlott koncerten több meglepetés is várja az érdeklődőket, és a két zenekar közösen is készül valamire - írták a közleményben, amelyben emlékeztetnek arra, hogy Tóth Zoltán és Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontemberének közös dala, az Emlékszik ránk a Hold nemrég jelent meg.
 
A közleményben felidézik, hogy az elmúlt 15 évben a Dirty Slippers az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, az ikonikus Abbey Road stúdióban is vett fel albumot, három európai turnén vett részt, és dalai 12 hazai és külföldi rádiós toplistára jutottak fel.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Kultúraromboló invázorok Európában
    El kell távolítanunk a hatalomból azokat, akik előjogokat adnak a jövevényeknek, miközben hátrányosan megkülönböztetik az őshonos lakosokat.
  • Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
    A felelőtlenségével csapatunknak majdnem vereséget okozó Sallai helyett Nagy Zsolt a kezdőben a portugálok ellen.
  • Csak a szokásos baloldali lemez: Brüsszel Peti is adót emelne!
    Az egykori (?) Gyurcsány Ferenc is megirigyelné azt a politikai akrobatamutatványt, ahogy Magyar Péterék igyekszenek tisz(t)ára mosni Tarr „nem mondjuk ki, mert belebukunk” Zoltán napnál is világosabb mondatait a választások utánra tervezett adóemelésről. (Erre szokták manapság azt mondani, hogy még a Holdról is látszik…)
  • Orbán Viktor Kötcsén: Brüsszel zsákutcában, Magyarország irányt mutat
    Orbán Viktor Kötcsén nem udvariaskodott: kimondta, hogy Brüsszel zsákutcába vitte Európát, a baloldal pedig újra megszorításokat zúdítana a magyarokra. A miniszterelnök ezzel szemben világossá tette, hogy a nemzeti-keresztény jobboldal nem hátrál, nem enged, és 2026-ban is készen áll a győzelemre. Ez a beszéd ismét nem a langyos kompromisszumok szövege volt, hanem egy újabb hadüzenet a brüsszeli vezetőknek és a hazai baloldalnak Tiszán innen és túl: Magyarország megvédi magát, megvédi a jövőjét. Íme az öt legerősebb gondolat!
MTI Hírfelhasználó