Folyamatosan hirdeti a Demokratikus Koalíció, hogy erősödik a támogatottságuk, és potenciális kormányváltó erőként tekintenek magukra. Azonban még a baloldali intézetek közvélemény-kutatásai is azt mutatják, hogy a DK népszerűsége messze elmarad a Fideszétől, erősödni legfeljebb a többi baloldali párt kárára tudnak.
2023. június 19. 13:57
„Elhozzuk a reményt” – hangoztatja hónapok óta a Demokratikus Koalíció (DK). A megjelent felmérések szerint ugyanakkor elég messze van attól a Gyurcsány-párt, hogy bármit is elhozzon, ugyanis a támogatottságuk a kanyarban sincs a kormánypártokéhoz képest. Legutóbb az ellenzéki Medián közvélemény-kutatása azt mutatta, hogy a választani tudó biztos szavazók között a Fidesz 49, míg a DK csak 14 százalékon áll. A DK támogatottságával kapcsolatban megjegyzendő, hogy mindezt úgy tudták elérni, hogy az elmúlt hetekben országos plakátkampányt indítottak, valamint aláírásgyűjtésbe is kezdtek az „orbáni infláció” miatt. Ám mint arról lapunk is beszámolt, nem tudni, hogy a DK meddig számít a lakosság támogatására, miként azt sem, hogy mindeddig hány aláírást sikerült begyűjteni.
Még május 15-én a DK a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben hangoztatta, hogy az ország legnagyobb ellenzéki közössége a Demokratikus Koalíció. Mindez éppen akkor történt, amikor az ugyancsak baloldali elemzőintézet, a Republikon napvilágra hozta áprilisi kutatását, amely szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága stabil volt, míg a DK-é visszaesett. A felmérés eredményei szerint a Fidesz–KDNP változatlanul 34 százalékon állt a teljes népesség körében. A pártválasztók körében 48 százalék a koalíció támogatottsága, egy százalékponttal magasabb, mint márciusban.
A Fidesz–KDNP a téli visszaesése után tehát stabilizálódni tudott; a múlt hónapban szintén 34 és 47 százalékot mértek a pártszövetségnek. A Gyurcsány-párt támogatottsága a teljes népesség körében két, a pártválasztóknál három százalékpontot zuhant, jelenleg 12, illetve 17 százalék szavazna a pártra. Mivel 2022 óta ilyen visszaesés nem történt, a Republikon szerint ennek hátterében az állhat, hogy áprilisban nem tetszett a választóknak, hogy Gyurcsány Ferenc és a DK nyíltan támadta Karácsony Gergely főpolgármestert, és meglebegtette, hogy ellenjelöltet indítana Budapesten. Szintén egy ellenzéki közvélemény-kutató, a Závecz Research május 11-én megjelent felmérése rámutatott, hogy az ellenzéki pártok tábora március óta csak minimálisan, egy-egy százalékponttal módosult, de ezek a változások nem illeszkednek emelkedő vagy csökkenő trendekbe.
A kutatás jelezte, hogy az egyetlen kivétel a DK, amelynél a legutóbbi három mérés alapján enyhén növekvő tendencia figyelhető meg, mivel Gyurcsányéknak 13 százalékos támogatottságot mértek. Ironikus, hogy a Závecz kutatását a DK a Facebook-oldalán is megosztotta, büszkén hirdetve, hogy történelmi csúcson van a szavazótábora. Ám ez is messze elmaradt a Fideszétől, a felmérés szerint a kormánypártot a magyar választókorú lakosság 32 százaléka támogatta. Ugyancsak egy Závecz-kutatás volt, amelyre hivatkozva a Gyurcsány-párt márciusban azt hangoztatta, hogy kormányváltó közösséget építenek, pedig a Demokratikus Koalíció ekkor is csak 12 százalékon állt a teljes népesség körében, míg a Fidesz 32 százalékos eredménnyel rendelkezett.
A szakadéknyi különbség a biztos pártválasztók körében is megfigyelhető volt, mivel a Fideszt 49, míg a DK-t mindössze 18 százalék támogatta. Az említett közvélemény-kutatások mindegyike rámutat, hogy a kormánypártok támogatottsága az utóbbi hónapokban is stabilan erős volt, így a DK legfeljebb a többi baloldali párt táborából remélhet pluszszavazatokat.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.