Augusztus 20. - Rétvári Bence: a jó vezetők teszik naggyá a nemzetet
Rétvári Bence szerint nem a hosszú történelmi múlt, nem a népességszám tesz naggyá nemzeteket, hanem azok a vezetők, akik a saját idejükben jó döntéseket tudtak hozni.
2025. augusztus 20. 08:08
A magyarok azért tarthatják magukat nagy nemzetnek, mert az államalapítás óta minden időszaknak voltak olyan magyar vezetői, akik jó döntéseket tudtak hozni az adott történelmi korban - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára kedden Verőcén, a településnek az államalapítás tiszteletére rendezett ünnepségén.
Rétvári Bence szerint nem a hosszú történelmi múlt, nem a népességszám tesz naggyá nemzeteket, hanem azok a vezetők, akik a saját idejükben jó döntéseket tudtak hozni.
"Amikor olyan korszak volt, hogy el kellett foglalni a Kárpát-medencét, akkor volt egy Árpád vezérünk, aki elfoglalta. Amikor kellett valaki, aki őszintén megtér, katolikussá válik és nemzetét is azzá teszi, keresztény állammá szervezi az addigi pogány fejedelemséget, akkor volt egy ilyen keresztény királyunk" - fejtette ki az államtitkár.
Vitályos Eszter kormányszóvivő azt mondta: Szent István törvényei elhozták a rendet, és "nekünk utódoknak mi más dolgunk lenne, mint őrizni ezt a rendet, és így megőrizni a békénket".
Borítókép: Verőce, 2025. augusztus 19. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője beszédet mond augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepségen Verőcén 2025. augusztus 19-én. MTI/Kovács Attila
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket - emelte ki az államfő.
"Büszkék vagyunk a magyarok szorgalmára, kitartására, a magyarság határokon átívelő, szilárd összetartozására, valamint az Európát védelmező kereszténységünkre, amely nemcsak az évszázadok során, de napjainkban is szilárd bástyája a kontinensnek. Ahogy államalapító szent királyunk, úgy mi is a Teremtő kegyelmét kérjük nemzetünkre: Isten, áldd meg a magyart!" - áll a közleményben.
A vezérkari főnök az esküt tevő honvédtisztekhez szólva köszöntőjében azt mondta: államot alapítani egy nemzet történelmének legnagyobb tettei közé tartozik, de az államot megtartani, védelmezni és megújítani a mindennapok kötelessége.