Sz. Nagy Gábor a tanácskozáson – nmhh

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Médiatudományi Intézete konferenciát rendezett. A KÁDÁR-RENDSZER NYILVÁNOSSÁGA ÉS A MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE tárgykörben. A tanácskozáson Sz. Nagy Gábor, az NMHH MTMI kutatója A MÚOSZ történetének lehetséges kutatási irányairól tartott előadást, őt kérdezte a Gondola.

– Sz. Nagy úr, miért fontos ma felidéznünk a pártállam újságíró-szervezetének a rendszerváltozást megelőző években gyakorolt működését?

– Úgy gondolom, hogy alapvetően fontos, hogy a Kádár-korszak intézményeinek a működését is feltárjuk az egyéni sorsok mellett. Ugyan lehet azt mondani, hogy egyének összessége adja egy intézmény működését, de én azt gondolom, hogy ez fordítva is igaz. Az intézmény maga is determinálja a benne résztvevők sorsát. Ez pedig egy olyan rendszerben, mint amilyen a kádári is volt, még inkább elmondható, hiszen a párt szabja meg, hogy egy-egy intézmény milyen irányba haladhat, milyen politikát, ideológiai álláspontot kell, hogy képviseljen. Ez természetesen nem egy monolit tömb az egész rendszer alatt, hiszen a hangsúlyok eltolódhatnak. Az 1956 utáni MÚOSZ nem azonos az 1980-as évek MÚOSZ-ával. ugyanakkor az sem tagadható, hogy az alapértékek nem változtak, gondolok itt a marxizmus-leninizmus ideológiájának kizárólagosságára. Ugyanakkor az is látható – és nem csak a MÚOSZ-ban –, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek a szakmai kvalitások, de hangsúlyozom, hogy az is csak az ideológiai keret által meghatározott térben. Tehát egy intézmény esetében ezek a nagyon izgalmas kutatási területek, amelyet színesítenek az egyéni sorsok. De hangsúlyozom, hogy azok, akik a rendszeren belül akartak dolgozni (főleg olyan kiemelten fontos területen, mint a tömegtájékoztatás), azoknak bizonyos elvárásoknak meg kellett felelniük. Még akkor is, ha az idő előrehaladtával a falak egyre inkább eltolódtak egymástól, és a falon való minimális átlépést a rendszer már nem büntette úgy, mint a Kádár-korszak korai éveiben, vagy mint a Rákosi-korszakban.

– A forrásokból feltárt anyag elemzése hogyan gazdagította a médiatudományt?

– Azt hiszem, hogy ezt még korai lenne válaszolni. Ahogy az előadásomban is igyekeztem bemutatni, egy-egy intézmény története nem írható le a rá vonatkozó iratanyag, jelen esetben a MÚOSZ-nak a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található anyagából. A MÚOSZ nem önmagában állt, hanem nagyon is élő és virulens kapcsolata volt más párt-, állami szervekkel vagy tömegmozgalmi szervezetekkel. Itt természetesen elsősorban gondolhatunk a MÚOSZ-t felügyelő állami szerve, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalára, de ugyanilyen fontos szerepet játszott az MSZMP Központi Bizottsága alá tartozó Agitációs- és Propaganda Osztály, valamint az Agitációs- és Propaganda Bizottság is. De mivel a MÚOSZ érdekvédelmi szervezet volt, ezért nem elhanyagolható például a szakszervezetekkel, különösen a Nyomda-, Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezetével való együttműködése, ahogyan a Külügyminisztérium is fontos szerepet játszott. És akkor még nem is szóltunk az állambiztonsággal való együttműködéséről. Tehát egy intézmény nagyon sok helyre van becsatornázva, nagyon sok másik intézménnyel vagy szervvel van kapcsolata, amelyet érdemes figyelme venni a kutatás során, azonban mindig arra kell törekedni, hogy az alapkérdés, azaz a MÚOSZ története nem sikkadjon el.

– Maga a konferencia miképpen érzékeltette, hogy a történelmi téma nagyon is a jelen elevenébe vág?

– Azt hiszem, hogy a történeti kutatás mindig az adott jelen elevenébe vág. Mindig is izgatta az embereket, hogy mi miért történt, és ezt igyekeztek a saját maguk számára elfogadható módon interpretálni. Ez nagyon jól látható a médiával kapcsolatban is. Mindenki csak annyit vesz ki a nagy kosárból, amely az ő elméletét bizonyítja, a többi pedig figyelmen kívül hagyja. A történettudomány felelőssége azonban az, hogy igyekezzen a maga egészében bemutatni egy-egy korszakot, témát, személyt, vagy bármit, amely a kutatói érdeklődés homlokterében áll. A konferencia pedig jól mutatta, hogy a történettudomány nem egy világtól elzárt, önmagáért létező tudomány, hanem ott van a mindennapokban, és folyamatosan kapcsolódik a jelenhez.

Molnár Pál