Ugyanazt a stabilitást szeretnénk nyújtani hátul, ezt nem adhatjuk fel, mert ha kinyílunk, olyan meccs lehet belőle, mint Németországban, ezt pedig mindenképpen szeretnénk elkerülni" - mondta kedden a Telkiben tartott sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére Sallai Roland arra utalva, hogy szeptemberben a csoport másik favoritjának vendégeként 5-0-ra kikaptak a mieink.
2024. november 12. 21:09
Sallai Roland, a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagja a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón 2024. november 12-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Sallai Roland szerint a magyar labdarúgó-válogatott ugyanarra a játékra készül Amszterdamban, mint amivel egy hónapja itthon 1-1-es döntetlent ért el a holland csapat ellen a Nemzetek Ligája élvonalában.
"Nagyon nehéz lesz Hollandiában, de itthon se volt egyszerű. Hasonló, kompakt játékra készülünk a világ egyik legjobb együttese ellen, mint a Puskás Arénában. Ugyanazt a stabilitást szeretnénk nyújtani hátul, ezt nem adhatjuk fel, mert ha kinyílunk, olyan meccs lehet belőle, mint Németországban, ezt pedig mindenképpen szeretnénk elkerülni" - mondta kedden a Telkiben tartott sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére Sallai Roland arra utalva, hogy szeptemberben a csoport másik favoritjának vendégeként 5-0-ra kikaptak a magyarok.
"Nagy dolog az NL élvonalában szerepelni, szeretnénk ezt meghosszabbítani a harmadik idényre is".
A 27 éves csatár kifejtette, kezd belerázódni a fizikális és intenzív török ligába és hatalmas dolognak tartja, hogy olyan patinás klubban játszhat, mint a Galatasaray, melyben igazi sztárokkal futballozhat együtt. Úgy vélte, a legjobb döntést hozta a fejlődése szempontjából, amikor szeptemberben az isztambuli gárdához igazolt.
"Mindig örülök az újaknak, ezúttal is fiatal, jó képességű futballisták pótolják a hiányzókat" - utalt Sallai többek között a mellette álló Szabó Leventére.
A német másodosztályban szereplő Eintracht Braunschweig csatára elárulta, semmi meglepőt nem tapasztalt pályafutása első válogatottbeli felkészülése során. Mint fogalmazott, nem ismeretlen közegbe került, jó volt találkozni régi csapattársakkal és barátokkal.
Szabó Levente, a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagja a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón 2024. november 12-én. MTI/Koszticsák Szilárd
"A Braunschweig több meccsemet is megnézte a Diósgyőr színeiben, a német klubnak konkrét elképzelései voltak velem. Az ott mutatott formámat a válogatottban is szeretném megtartani" - mondta a 25 éves csatár, aki elárulta, csupán egy kisebb görcs miatt cserélték le a hétvégi bajnokin, melyen gólpasszt adott a Hamburger SV ellen 3-1-re megnyert mérkőzésen.
A válogatott kerete hétfőn találkozott Telkiben, ahol az év utolsó két összecsapására készül: a magyarok előbb szombaton a hollandok vendégei lesznek Amszterdamban, három nappal később pedig a németeket fogadják telt ház előtt a Puskás Arénában. Előbbi összecsapás tétje a csoport második, negyeddöntőt érő helyének megszerzése lesz.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
A nyár elején több mint harmincezer karkötőt osztottak szét Magyarországon és Kárpát-medence szerte, a hétvégi budapesti rendezvényre pedig ötvenezer darabbal érkeztek. "A kis szalag vékony, de eltéphetetlen, amely identitásunkat, összetartozásunkat és a jövőbe vetett reményünket jelképezi" - fogalmazott Závogyán Magdolna.
Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.