Szijjártó Péter: Csak békével lehet emberéleteket menteni
Emberéleteket nem fegyverszállításokkal, nem szankciókkal, hanem békével lehet menteni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.
2023. március 6. 14:06

A tárcavezető kifejtette: már több mint egy éve zajlik a háború Oroszország és Ukrajna között, és ennek a több mint egy évnek a krónikája lesújtó. Többszázezer ember halt meg, többmillió ember kényszerült arra, hogy elmeneküljön az otthonából, többszázezer családot szakítottak szét, sok ezer embert soroztak be erőszakkal, országrészeket romboltak le - sorolta. Úgy folytatta, "az európai gazdaság mindeközben vergődik".

Ez ugyan földrajzilag egy regionális háború, de a hatásai világszintűek, és "a 25. órában vagyunk ahhoz, hogy megakadályozzuk", hogy világháborúvá váljon - vélekedett. Szijjártó Péter közölte: Európa és a transzatlanti térség "háborús pszichózisban van", Brüsszelben vannak, akik versenyként fogják fel, hogy az Egyesült Államok vagy Európa ad-e több fegyvert Ukrajnának. Azzal, hogy ez a háború Európában zajlik, az összes negatív hatása közvetlenül és azonnal jelentkezik Európában - tette hozzá. Hangsúlyozta: "mi itt a szomszédságban" tisztában vagyunk a háború minden veszélyével és veszteségével, ebben a háborúban magyar emberek is meghaltak, ugyanis a kárpátaljai magyar közösség tagjait is rendszeresen sorozzák be az ukrán hadseregbe. "Amikor minket nyugati barátaink megpróbálnak kioktatni arról, hogy nem vagyunk elég elkötelezettek vagy nem segítünk eleget Ukrajnának", akkor azt a kérdést kell feltenni, hogy ők vajon hány emberéletet veszítettek el eddig - mondta. Hozzáfűzte: "minket senki ne oktasson ki támogatásból vagy elkötelezettségből!"

A tárcavezető kiemelte: Magyarország nem felelős a szomszédságban kitört háborúért, "ez nem a mi háborúnk". Mégis Magyarország és a magyar emberek túl nagy árat fizetnek a háborúért és "senki nem várhatja el, hogy még ennél is nagyobb árat fizessünk" - jelentette ki. Közölte: "mi itt a szomszédból (...) világosan látjuk", hogy ez a háború csak szenvedést hoz, ennek a háborúnak nem lehetnek győztesei, csak vesztesei vannak. Minél tovább tart ez a háború, annál több ember fog meghalni, annál nagyobb pusztítást fog okozni - fogalmazott.

Úgy vélte, a nemzetközi közösség feladata az emberéletek mentése lenne, de emberéleteket nem fegyverszállításokkal, nem szankciókkal, hanem békével lehet menteni. Kitért rá: "a szankciók jobban fájnak nekünk, európaiaknak", mint Oroszországnak. Logikusan az ember azt gondolná, hogyha valamit kipróbáltak kilencszer és kilencszer vallottak kudarcot, "akkor tizedszer nem futunk neki" - mondta. Hozzátette: de "a brüsszeli logika mást diktál", kilenc sikertelen kísérlet után újabb szankciós csomag elfogadására került sor. Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a globális többség a béke pártján áll és Magyarország ennek a globális békepárti többségnek a része. A békéhez béketárgyalások kellenek, ehhez pedig nyitva kell tartani a kommunikációs csatornákat - magyarázta.

Megjegyezte: elkerülhetetlen, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között közvetlen egyeztetések, érdemi tárgyalások legyenek, közvetlen amerikai-orosz tárgyalások nélkül tartós rendezést nehéz elképzelni. A miniszter kitért rá: miközben Magyarország történelmének legnagyobb humanitárius akcióját hajtják végre, hogy minden ukrán menekültnek segíteni tudjanak, addig újabb és újabb jogfosztások és provokációk érik a kárpátaljai magyar nemzeti közösséget.

Miközben 1247 magyar iskolába és óvodába fogadtak már be Ukrajnából menekült gyerekeket, addig szeptembertől Ukrajnában bezárásra ítélik a magyar kisebbségi iskolákat, elveszik az anyanyelven történő érettségizés és egyetemi felvételi lehetőségét, az egyetemektől elveszik az oktatás nyelve megválasztásának lehetőségét - mondta. Közölte: Magyarország kiáll a kárpátaljai magyar közösség mellett és minden nemzetközi fórumot felhasznál annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a kárpátaljai magyaroknak. Felszólalása végén Szijjártó Péter arra kérte a képviselőket, hogy váljanak a globális békepárti többség részévé és fogadják el azt a békepárti határozatot, amelyet a kormánypárti frakciók nyújtottak be az Országgyűlésnek.

MTI
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
MTI Hírfelhasználó