A 2004. decemberi szégyenteljes népszavazás folytatása, hogy a DK a határon túli magyaroktól sajnálja a támogatást – emelte ki az Országgyűlés hétfői ülésén Orbán Viktor.
Kétnapos üléssel kezdődött meg a parlament őszi ülésszaka. A 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeztek a közelmúltban elhunyt volt országgyűlési képviselőkről, majd Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.
Az Országgyűlés plenáris ülése hétfőn délelőtt 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Határozathozatalok ezúttal nem lesznek, kérdések és azonnali kérdések azonban igen.
Sűrű menetrenddel kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka, a mai ülés 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Czoma Kálmán (FKGP, független), Tóth Gyula (MSZP) és Tamássy István (SZDSZ) volt országgyűlési képviselőkről, valamint Turgyán Tamás volt örmény nemzetiségi szószólóról, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.
Elfogadta az Országgyűlés pénteken a békepárti határozati javaslatot, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői.
Emberéleteket nem fegyverszállításokkal, nem szankciókkal, hanem békével lehet menteni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.
Kocsis Máté (Fidesz) és Simicskó István (KDNP) parlamenti határozati javaslatában emlékeztetett rá: egy éve zajlik a háború Oroszország és Ukrajna között, és nincs jele annak, hogy rövid időn belül véget érne.
Magyarország elkötelezett a béke mellett, és minden eszközt megragad arra, hogy ennek hangot is adjon, ezért terjeszt a Fidesz-KDNP békepárti határozati javaslatot az Országgyűlés elé – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában hozzátette: az ország politikai nyomás alatt áll. Más uniós tagállamok vezetői, illetve a brüsszeli elit azt szeretné, hogy Magyarország például fegyverszállításokkal vegyen részt a konfliktusban. A magyar emberek azonban világosan elmondták, Magyarország nem kíván belesodródni a háborúba – számolt be az M1 Híradója.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.