Újra Kolozsvár belvárosában a barokk Mária-oszlop
A Mária-oszlop elkészítésére 1744-ben kötött szerződést Kornis Antal, az erdélyi katolikus arisztokrácia jelentős képviselője Anton Schuschbauer szobrászmesterrel. Az emlékművet hálaadománynak szánta az 1738-ban kezdődött pestisjárvány elmúltáért.
2023. november 22. 13:37

A letakart barokk Mária-oszlop 2023. november 22-én, miután visszahelyezték eredeti helyére, a kolozsvári piarista templom elé, az Egyetem és Farkasutcák kereszteződéséhez. A kolozsvári Mária-oszlop a nagyszebeni Nepomuki Szent János-szobor mellett Erdély második legrégebbi köztéri emlékműve. MTI/Kiss Gábor

Visszahelyezték Kolozsvár belvárosába Erdély második legrégebbi fogadalmi szobrát, a barokk Mária-oszlopot. Kedden délután Szűz Mária szobrának hiteles másolata is felkerült a talapzatra - jelentette be Oláh Emese kolozsvári alpolgármester.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa közösségi oldalán osztott meg képeket a már a talapzaton álló, letakart Szűz Mária-szoborról. "Hamarosan minden a helyére kerül" - írta.

Az emlékmű restaurálási és újjáépítési munkálatait végző Kiss Zoltán Árpád kőrestaurátor az MTI-nek kedden este elmondta: a fogadalmi szobor újjáépítése 90 százalékban készült el, ezután az utolsó simítások következnek.
   
A következő lépés a három angyalka és ampolna visszahelyezése, és ezzel egyidőben az állványzat bontása, hogy a felkerülő elemek ne sérüljenek. Utána egy utolsó retus és a védőkezelés következik. Utóbbira csak akkor kerülhet sor, ha kiszáradt az emlékmű - mondta Kiss Zoltán Árpád.
   
Szűz Mária szobra és az emlékmű többi szoboreleme súlyosan sérült az elmúlt évtizedekben, így a szent szobrát és az eredeti angyalkákat múzeumi körülmények között helyezik el. Ezeknek a hiteles másolata lesz látható köztéren.

A 18. századi emlékmű talapzata és a három ampolna ellenben eredetiben látható az Egyetem és Farkas utcák találkozásánál kialakított kis téren. Kiss Zoltán Árpád azt mondta, igyekeznek elkészülni az újjáépítési munkával a december 20-i határidőre. Jelenleg az emlékmű körüli kis tér kialakításán is dolgozik még a kivitelező cég.
   
A kolozsvári Mária-oszlop a nagyszebeni Nepomuki Szent János-szobor mellett Erdély második legrégebbi köztéri emlékműve. Több évtized után került vissza eredeti helyére, a piarista templom elé, az Egyetem és Farkas utcák kereszteződéséhez, ahonnan a főtéri Szent Mihály-templomra néz.
   
A 18. századi barokk fogadalmi szobrot a román kommunista hatóságok 1959-ben, restaurálása után bontották le azon indokkal, hogy akadályozza a gépkocsiforgalmat. 1961-től az egyik legnagyobb lakótelepen található, két sugárút által közrezárt Szent Péter és Pál apostolok templom kertjében állt, ahol a nagy gépkocsiforgalom miatt alig volt észrevehető.
   
A fogadalmi szobor belvárosba való visszahelyezéséről 2018-ban döntött a képviselőtestület. Visszaállítása része a Farkas utca és a környező utcák teljes körű felújítását előíró, év végén záruló projektnek.
   
A Mária-oszlop elkészítésére 1744-ben kötött szerződést Kornis Antal, az erdélyi katolikus arisztokrácia jelentős képviselője Anton Schuschbauer szobrászmesterrel. Az emlékművet hálaadománynak szánta az 1738-ban kezdődött pestisjárvány elmúltáért.

MTI
Címkék:
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Kultúraromboló invázorok Európában
    El kell távolítanunk a hatalomból azokat, akik előjogokat adnak a jövevényeknek, miközben hátrányosan megkülönböztetik az őshonos lakosokat.
  • Orbán Viktor Kötcsén: Brüsszel zsákutcában, Magyarország irányt mutat
    Orbán Viktor Kötcsén nem udvariaskodott: kimondta, hogy Brüsszel zsákutcába vitte Európát, a baloldal pedig újra megszorításokat zúdítana a magyarokra. A miniszterelnök ezzel szemben világossá tette, hogy a nemzeti-keresztény jobboldal nem hátrál, nem enged, és 2026-ban is készen áll a győzelemre. Ez a beszéd ismét nem a langyos kompromisszumok szövege volt, hanem egy újabb hadüzenet a brüsszeli vezetőknek és a hazai baloldalnak Tiszán innen és túl: Magyarország megvédi magát, megvédi a jövőjét. Íme az öt legerősebb gondolat!
  • „A falu bolondja turnézik az interneten” - kritika Magyar Péterről
    Gyopáros Alpár szerint Magyar Péter újabb valótlanságot állított a falvakról, amikor drasztikus népességcsökkenésről beszélt. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Harcosok órájában hangsúlyozta: ma a falvakban növekszik leginkább a lakosság, miközben a városokból egyre többen költöznek vidékre. Hozzátette: Magyar Péter stílusa miatt a kistelepüléseken a Tisza Párt nem is lehet népszerű.
  • Díjnyertes filmek az egy hónap múlva kezdődő 9. Szlovén Filmnapokon
    2025. október 2. és 4. között a magyar közönség három kortárs szlovén alkotást láthat az immár kilencedik Szlovén Filmnapokon a budapesti Toldi moziban.
MTI Hírfelhasználó