Ursula von der Leyen szervezett bevándorlást szeretne?
Megelégelték a kis olasz sziget, Lampedusa lakosai a migránsok özönét. Hatalmas tüntetésbe kezdtek, hogy a római kormány és Brüsszel oldja meg a problémát. Az Európai Bizottság elnöke is a helyszínre látogatott. Ő azonban azt mondta: legális útvonalakat kell biztosítani. Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint ez azt jelenti, hogy az unió megszervezni és nem megállítani akarja a migrációs áradatot.
2023. szeptember 18. 09:33
„Mától Lampedusa azt mondja: elég volt! Senkit nem akarunk többé!” – kiabálta a sziget központjának alpolgármestere. A helyiek szombaton vonultak utcára, hogy az illegális bevándorlás ellen tiltakozzanak. Olasz nők egy csoportja még a Vöröskereszt autóját is feltartóztatta, amely a migránsoknak vitt élelmiszert.
„Üzennünk kell az európai közösségnek, hogy Lampedusa nem bírja tovább. Kis gyerekeim vannak otthon. Korábban nem is gondoltam ezekre a dolgokra, de most már ösztönösen védem a gyerekeimet, mert nem tudom, mi lesz velünk a jövőben, itt Lampedusán” – mondta egy tüntető. A sziget az Európai Unió egyik legdélebbi pontja, alig több mint 140 kilométerre fekszik Tunézia partjaitól, így folyamatosan nagy rajta a migrációs nyomás. A múlthéten több mint 10 ezer illegális bevándorló érte el az olasz területet csónakokon. A helyi befogadóközpont is állandóan túlzsúfolt.
A legnagyobb felháborodást az váltotta ki az olaszok között, amikor szombaton elterjedt a hír, hogy a római kormány sátortáborok felállításával oldaná meg a problémát. A feldühödött tömeg ezért Lampedusa kereskedelmi kikötőjébe vonult és megakadályozták, hogy kirakodjon az a hajó, amelyik állítólag a sátrakat szállította. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Giorgia Meloni, olasz kormányfő vasárnap a szigetre látogatott, hogy személyesen mérjék fel a migrációs helyzetet.
A római kormány feje, Giorgia Meloni pedig hangsúlyozta, hatalmas hiba azt hinni, hogy ezt a globális problémát Olaszország határain belül meg lehet oldani. A migránsok tömeges áramlása olyasmi, aminek kezeléséhez mindenki részvételére és felelősségvállalására van szükség. Mert bár elsősorban a határországokat érinti, de rövid időn belül a többi tagállamra is hatással lesz. Ezzel a problémával közösen kell megbirkóznunk, ennek elismerését jelzi az Európai Bizottság elnökének látogatása – fogalmazott Meloni.
A római vezetés hétfőn fogadhatja el az új szabályozást, amely szerint a migránsoknak 18 hónapig zárt táborokban kell lenniük. Ezekben adhatják be a menedékkérelmüket, és csak annak pozitív elbírálása esetén hagyhatják el a tábort. Akik pedig nem kapnak menekült státuszt, azokat kitoloncolják. Ez szigorítás az eddigi gyakorlathoz képest, hiszen aki mostanáig Olaszországban ért partot, egy ideiglenes engedéllyel teljesen szabadon mozoghatott az országban.
Kérdéses azonban, hogy mekkora támogatást kap ehhez az olasz kabinet Brüsszeltől. Ursula von der Leyen ugyanis – bár együttérzését fejezte ki a helyi lakosoknak -, de továbbra is a migránsok befogadásáról beszélt, mint kötelezettségről. „Lampedusa nyomás alatt áll, ami nehéz helyzetet teremt a helyiek számára. Meloni miniszterelnökkel azért jöttünk ma ide, hogy az olasz és az európai hatóságokkal közösen összehangolt választ adjunk. Szeretném tisztázni: kötelezettségünk van a nemzetközi közösség részeként, aminek mindig eleget fogunk tenni, de mi döntjük el, hogy ki és milyen feltételek mellett léphet be az Európai Unióba, nem pedig az embercsempészek” – nyilatkozta Ursula von der Leyen.
Szakértők szerint ez nem jelent mást, mint hogy a brüsszeli vezetés továbbra is megszervezni akarja a bevándorlást, nem pedig megállítani. A Migrációkutató Intézet kutatója is a rekordmagas érkezésekre hívta fel a figyelmet az M1-en. Tóth Klaudia hangsúlyozta: Lampedusa helyi lakossága 6000-re tehető, míg múlt héten volt olyan nap, hogy 7000 illegális migráns kötött ki a szigeten. „Nem azért küzd az új migrációs paktum, hogy még a külső határokhoz se érjenek el ezek az emberek, hanem, hogy a már megérkezetteket hogyan osszák le a tagállamok között. Ami nem egy jó stratégiai üzenet, hanem egyfajta meghívóként is értelmezhető”. – mondta Tóth Klaudia. Szakértők rámutatnak: Ursula Von der Leyen nem a határokat akarja megvédeni, hanem szervezett bevándorlást akar. A migránosknak szerinte biztonságos humanitárius folyósokat kell létrehozni, hogy ne kelljen az emberkereskedőkre bízniuk az életüket.
Elemzők arra hívták fel a figyelmet: A bizottsági elnök úgy véli, a legális bevándorlás javításával visszaszoríthatóvá válik az illegális bevándorlás.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.