Bátorságdeficit a demokráciában
Demokratának lenni annyi, mint nem félni – szoktuk idézgetni Bibó Istvánt. A már-már ikonként kezelt gondolkozó ezzel közvetve kifejezte: a demokráciához bátorság is kell – kellene… Fájdalmas hiányérzettel tapasztalta meg ezt az Európai Unió egyik tagállamának társadalma a napokban.
Bibó István részletezi:
nem szabad félni a más véleményűektől.
Igen, amikor egy törvényhozási épület előtt indulatos tömeg ismételgeti: mondjon le, mondjon le, akkor más véleményű embertársainkkal szembesülünk.
Nem szabad félni tőlük – rögzíti Bibó István.
Nem szabad félnünk a forradalomtól sem, írja Bibó István. Ez erősen vitatható, hiszen
a nyaktilóval népirtást végrehajtó egykori „nagy” forradalomtól bizony volt félnivalójuk
az akkori normális embereknek.
Nem szabad félnünk az összeesküvésektől – folytatja a részletezést Bibó. Erről nemcsak Trianont szenvedett nép gondolkodhat másképp, hanem például a Kennedy család is, amely nagyszerű fiait veszítette el konspiráció nyomán.
Nem szabad félnünk az ellenség ismeretlen, gonosz szándékaitól – írja közép-európai tapasztalatnak vélve Bibó István. Ma már tudjuk: ezektől jobb félni, mint megijedni.
És itt megint érdekes követelményt ír Bibó:
nem szabad félnünk az ellenséges propagandától. Bizony, ezt kár volt elfelejteni.
Hiszen mit olvashatunk egy friss államfői határozatban: „verbális abúzus” történt egy politikai garnitúra részéről. „Erőszakos fenyegetőzés” zajlott.
Igen.
Erre utalt Bibó István, amikor ellenséges propagandáról írt. Ha előrelátott volna a történelemben, vessző után
odaírta volna a „verbális abúzus”-t is.
Ettől kár volt megijedni.
Bibó szerint nem szabad félni a lekicsinyléstől sem. Például attól, hogy egy lovag azt emlegeti, valaki nem tette meg kötelességét, nem emelte föl szavát fejlemények ellen. Ezt a lekicsinylést határozottabban kellett volna visszavernie annak, akit hivatalában katonák védenek.
Bibó remek összegzést alkot: nem szabad félnünk azoktól a „veszedelmektől,
melyek az által válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.”
Éppen itt tartunk.
Immár – a félelem miatt – valódi veszedelmek azok, amelyek pár napja még csak fenyegetések voltak.
Melyek is ezek? „Félelmet keltő hatalomfelfogás.” Vagy: „a jogállamiság követelményeinek semmibevétele.” Ezeket a fenyegetéseket az írta le határozatban, aki ugyanekkor aláírásával szentesítette a félelmet keltő hatalomfelfogást, a jogállamiság követelményeinek semmibevételét.
Hogyan lehetett ilyen anyagot aláírni? Amikor maga az aláíró látja, sőt megnevezi a veszedelmeket?
Az aláíró így indokol: „alaptörvényi kötelezettségemnek teszek eleget” az aláírással.
Furcsa jogértelmezés ez.
Akinek aláírási joga van, annak „alaptörvényi kötelezettsége” mérlegelni: és ahol általa konkrétan megnevezett veszedelmek vannak, ott épp annyi joga van nem aláírni, mint aláírni.
Ellenkező esetben automata gép is lehetne államfő. Vagy maga a mesterséges intelligencia.
Egyetlen lehetőség volt a folyamatok lefékezésére. Ez a lehetőség most kipukkadt,
szertefoszlott.
Címkép: Haza, amelyre vigyáznunk kell - Gondola
