Ha a különbséget zongorázni lehetne…

Ez jutott eszembe, amikor elkezdtem összeszedni a legutóbbi hét hordalékát, hiszen megint közelebb kerültünk a választáshoz. Éspedig azért ugrott be ez a mondás, mert a február 25. és 28. közötti időszak felháborító, majd lelket melengető történései valószínűleg másokat is megviselhettek, ugyanakkor mégis volt valami a hét szombatján, ami erősítette a reményt.

 

Észnél kell lennünk, ha hallgatjuk az ellenzéki tévé bizonyos műsorait. Persze erős idegrendszer is kell hozzá. Több okból is. 1. Az Aktual c. műsorban végre fiatalabbak is megjelentek, azonban magabiztos, a múltat viszont nem ismerő kijelentéseikkel még azt a nézőt is megdöbbentették, aki már hozzáedződött a sok idősebb megmondóemberhez.  Az adott napi szöveget nyomják ők is, szintén egy csomó kamukijelentéssel.  2. A hallgató örül persze, hogy új arcokat lát, de nem örül annak, hogy ennyire hiányosak az ismereteik. Egy példa erre: ”Orbán Viktor riogat”. Ezt úgy merik kijelenteni, mintha nem léteznének titkosszolgálati szolgálatok, műveletek és adatok ebben az országban. Mivel Magyar Péter, aki a „leköszönő miniszterelnökről” vizionált, kimondva, hogy „a hatalom retteg”, így ők is ezt szajkózták.  Sőt, erősebben: „Orbán Viktor a hatalom elvesztésétől fél”. 3. Lánczi Richárd így kommentálta a kormányfő azon intézkedését, hogy elrendelte az energetikai infrastruktúra fokozott védelmét: „a riogatásnak semmi értelme” — mondja ezt cinikus hangsúllyal, mintha Európa a legnagyobb nyugalomban és biztonságban élne. 4. Aztán pimasz mondatokat is hallhattunk: „semmi sem köti a magyar kormányt, hogy az igazat mondja, és ezt a kormány ki is használja”. — A Mi Hazánkat viszont feltűnő dicsérettel illették.

Még mindig nem lehet megszokni ezt a l’art pour l’art stílust, ezt az öncélú kormányfőszidást, pláne éppen február 25. napján, miközben egy szót sem ejtettek a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjáról!

Mindezeket azonban felülírja két elképesztő esemény: 1. Fekete-Győr nyílt levelet ír Zelenszkijnek (miért ne tenné, ha Orbán Viktor is írt?) azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormányfő a Barátság- kőolajvezeték lekapcsolása ellen emelt szót. Nos, ilyenkor szokták azt mondani, hogy „köhög a bolha”. F.-Gy. ugyanis nem fogja fel, mint annyi más esetben sem, hogy egy bukott pártocska leszerepelt képviselője nevetségessé válik, ha milliók nevében (!) utasítja vissza a miniszterelnök állításait. Ez a fickó nem ismeri a saját határait, hiszen még Kijevbe is el akar menni kampányolni! Ez a fokú butaság, valamint az önismeret teljes hiánya — kimondom: röhögésre ingerli az állampolgárt. Na persze az sem piskóta, ha Karácsony a fővárosiak nevében kér bocsánatot az ukránoktól a kormány miatt…  Jelentkezzen az, aki erre megkérte őt! Azt írja, hogy ő „személyesen szégyelli magát”. Szégyellheti is, de nem a kormány miatt, hanem a hat-hét éve tartó semmittevés és pénzkidobás miatt! A magát szintén szégyellő (?) Niedermüllert ismerjük a Németországból való kényszerű hazaköltözése óta, úgyhogy itt most több szót nem is vesztegetek rá.

Mondanék én is, feltehetően rengeteg ember nevében, valamit a szégyenről: Mi azért szégyelljük magunkat, de nagyon, mert ilyen városvezetőink v annak! 

Horn Gábort már tényleg nem lehet elviselni. Épp az a szégyenletes, amit ő produkált péntek este az m5-ön, mert fogalma sincs a vitakultúráról, ugyanakkor igen gyakran érvelni sem tud, csakis a mantrát ismételgeti, amit persze más stúdiókban is előad, de ez a pénteki megérne egy kitiltást minden stúdióból. Számtalanszor hazugnak nevezte vitapartnerét, (adat)lopással vádolta, sőt „remélte, hogy az ő táskája biztonságban van tőle”. A nemrégen a köztévéhez szerződtetett Csuhaj Ildikó abszolút nem tudta az egyensúlyt létrehozni, Horn gyakorlatilag azt csinált, amit akart. Ugyan máshol is ezt szokta csinálni, de ennyire artikulálatlan hangon, durván és ennyi vádaskodással, még a moderátort is mellőzve, talán még nem tette. (Ez is volt az egyik ok, amiért ezt az írást elkezdtem írni, mert az utolsó tíz percben nem bírtam már hallgatni.)

Másnap azonban újra láthattam Esztergomból a mi miniszterelnökünket. Ezért egyszerűen muszáj volt folytatni a beszámolót. Ellentétben Magyar Péterrel és köreivel, akik minden mikrofon elől elmenekülnek, Zelenszkijjel kapcsolatban pedig hallgatnak, Orbán Viktor részletesen válaszolt a kérdésekre, megvilágította a világpolitikai helyzetet, a térség gondjait, beszélt az elért magyar eredményekről, amikért mindenkinek köszönetet mondott (!), majd sorolta az újabb tennivalókat az akarattól kezdve a tervek elkészítéséig, majd azok végrehajtásáig, és beszélt persze a legfontosabb kérdésről: háború vagy béke, kiegészítve azzal, hogy a zsarolásnak a legelején kell ellenállni, mert különben egyik követné a másikat.

Nagyon kell örülnünk, hogy olyan kormányfőnk van, aki a hazáját végtelenül szereti, honfitársait pedig tiszteli. Nem bulizik, nem hazudik, nem árul el minket. Tudja, mi az az erkölcs.

 Mi pedig tudjuk, hogy ezek MIATT képes ilyen iszonyú sokat dolgozni, miközben megtartja remek humorát is. Reménykedjünk hát továbbra is, és kérjük ki magunknak a túloldal rágalmait, ne tűrjük a támadásaikat!