Szombaton rekordot jelentő, 322 hajó csapatának nevezésével rendezték meg Balatonfüredről induló, a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíjat.
A szervezők közleménye szerint a viadalt a Oroszlán Péter kormányozta Principessa nyerte meg két órán belüli idővel.
Az eseményre rekordmezőny gyűlt össze, összesen 322 hajó csapata nevezett, ez bőven meghaladja az eddigi rekordot tartó 2021-es verseny létszámát, amikor több mint 250 hajó állt rajthoz. A szombati végeredmény szerint a benevezett 322 csapatból végül 298 teljesítette a távot, ami magas, 93 százalékos befutási arányt jelent - közölte a versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség.
A Félszigetkerülő keretében a Balatonfüred - Tihanyi-szoros - Bázsai-öböl - Hajógyári-öböl - Balatonfüred távot kellett teljesítenie a csapatoknak. A Félszigetkerülő szabályai szerint a versenyen nem indulhattak a hosszú távú balatoni versenyeket - köztük a Kékszalagot - leggyorsabban teljesítő úgynevezett nyílt többtestű hajók, jellemzően a katamaránok.
Kapaszkodjunk meg: Európában hangzott el a förtelmes mondat. Sőt ami még fájóbb: a kontinens kellős közepén, Magyarországon harsogta ezt olyan politikus, akit korábban megválasztottak felelős pozícióba.
Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
Amíg a magyar kisebbség totális - nyelvi, oktatási, állampolgársági - jogfosztásának Ukrajnában nem vetnek véget, addig Magyarországnak nincs más eszköze, mint Ukrajna EU-s és NATO csatlakozásának az akadályozása, másképp nem tudja megvédeni a kárpátaljai magyar kisebbséget.
A francia fővárosban 1900 és 1924 után harmadszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. Franciaországban 1924-ben Chamonix, 1968-ban Grenoble, 1992-ben Albertville volt téli olimpia házigazdája.
A magyar csapat 180 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a francia fővárosba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk. A nők zöld ruhát, míg a férfiak sötét zakót és világos inget viseltek.