A migránsokat szállító embercsempész hajóknak saját országukban kell kikötni
2025. június 20. 12:04

Spanyolországnak, nem pedig Olaszországnak kellett volna biztonságos kikötőt nyújtani az Open Arms spanyol civil hajó által szállított migránsoknak - olvasható az olasz bíróság csütörtökön közölt indoklásában, amellyel korábban felmentették a migránsok feltartóztatásával vádolt Matteo Salvini volt belügyminisztert.

A szicíliai Palermo bírósága most közölte a december 20-án született első fokú, nem jogerős ítélet indoklását.

A hat hónapja hozott ítélet minden vád alól felmentette a volt belügyminiszter Matteo Salvinit, aki 2019 augusztusában nemet mondott az Open Arms spanyol civil hajó fedélzetén érkezett 131 fős migránscsoport azonnali partra szállására Lampedusa szigetén. A betegek, gyermekek leszállhattak, a többiek azonban közel húsz napot várakoztak, és ezután az olasz hatóságok önkéntes alapon szétosztották őket más európai országok között.

Ezért Salvinivel szemben az ügyészség vádat emelt, többek között a nemzetközi konvenciók megsértése, hivatali hatalommal való visszaélés és a migránsok túszul ejtése címén, amit a 2021-ben kezdődött bírósági tárgyalás követett.

A most nyilvánosságra hozott indoklás szerint a bírói testület úgy vélte, hogy mivel az Open Arms spanyol szervezet, és az általa használt azonos nevű hajó is spanyol felségjelzésű volt, így "Spanyolországnak és nem Olaszországnak kellett volna védelmet nyújtani a fedélzetén tartózkodók számára, biztonságos kikötő garantálásával".

A kétszázhetven oldalas indoklásban a bíróság hangsúlyozta, hogy a kikötés biztosítása semmilyen módon nem számított az olasz állam kötelességének, éppen ezért az akkori belügyminisztert sem terhelte semmilyen felelősség. A bíróság hozzátette, hogy a migránsok majdnem húsznapos feltartóztatása sem számít bűncselekménynek, mivel Matteo Salvini azalatt elosztásukon dolgozott az Európai Unió tagországai között.

Kifogástalannak nevezte a bíróság ítéletének indoklását Giulia Bongiorno, Salvini védőügyvédje. Kijelentette, hogy Matteo Salvinit semmi sem kötelezte az Open Arms kikötésének engedélyezésére.

Az ügyvéd, aki egyben a Salvini vezette Liga párt politikusa is, megjegyezte, hogy az ítélet precedens értékű, mivel kimondta, hogy "az Open Arms követett el mulasztást, amikor nem keresett más megoldást a migránsok segítésére", hanem mindenáron az olaszországi partokon való kikötéshez ragaszkodott.

Az Open Arms nem kormányzati szervezet alapítója Oscar Camps úgy nyilatkozott, hogy jogászaik áttanulmányozzák az indoklást, és megvárják a szicíliai ügyészség véleményét is. Egyelőre tehát nem fellebbeznek.

Az Open Arms 2015-ben kezdte meg tevékenységét a Földközi-tengeren: a 2019. augusztusi volt a 65. művelete, amelyben az olaszországi partokon tett ki migránsokat. A tavaly decemberi ítélet óta a szervezet hajója nem kötött ki Olaszországban.

mti
Címkék:
  • A klímavédelem árnyékos oldala
    Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • A kémfőnök
    A kémkedés csak szolgálólány, a háborút az erő dönti el - hangzik a régi bölcsesség. Lehet, hogy az izraeli-iráni háborúban ez az okoskodás túlhaladottá vált.
  • Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága mindennapi rizikót hordoz
    Orbán Viktor a Voks 2025 szavazás utolsó napján azzal érvelt: aki eddig kimaradt a szavazásból, "az most hallgasson a többiekre", arra a több mint 2 millió emberre, aki már elmondta a véleményét Ukrajna uniós tagságáról.
  • Forma-1-es Nagydíj az egész nemzetnek fontos
    "Az eredetileg tervezett 78 milliárd forintos költségvetést nem léptük át, és nem is lehetett túllépni, s büszkék vagyunk arra, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj egy olyan rendezvény, amely önmagát eltartja. Az elmúlt 15 évből 13-szor a jegybevételekből nyereséges volt a Zrt., amelynek a Hungaroring fenntartásához és a versenyszervezéshez nincs szüksége állami támogatásra" - mondta Gyulay Zsolt.
MTI Hírfelhasználó