Augusztus 20.- Nyitrai Zsolt: idén is akadálymentes lesz az állami ünnepünk
2025. augusztus 18. 08:03

A fogyatékosságügyi szervezetek és a kormány együttműködésének eredményeként idén is odafigyelnek a speciális szempontokra augusztus 20-án: Szent István ünnepének fő eseményei fizikailag és infokommunikációs szempontból is akadálymentesített formában valósulnak meg, így azoknak mindenki egyenlő módon részese lehet - közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára a videóban azt közölte: idén az állami ünnepen is gondoskodnak arról, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek a programok.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kormány idén egy 19 helyszínen megvalósuló hatnapos rendezvénysorozattal ünnepli Szent István napját, az államalapítás ünnepét. Hozzátette, a programsorozat csúcspontját Európa legnagyobb tűzijátéka és drónshow-ja jelenti majd augusztus 20-án este.

Nagy Vivien, Európa-bajnok bronzérmes boccia versenyző kifejtette: fogyatékossággal élőként nagy öröm számára, hogy idén is akadálymentesen tekintheti meg az augusztus 20-i tűzijátékot.

MTI; Gondola
Címkék:
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Augusztus 20. a magyar nemzet egyik legősibb és legfontosabb ünnepe
    Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
MTI Hírfelhasználó