Nukleáris hadgyakorlatot indított Oroszország
Nukleáris erők felkészítését és bevetését is szimuláló hadgyakorlatot kezdett Oroszország – jelentette be kedden az orosz védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint a manőverek május 19. és 21. között zajlanak, és az agresszió fenyegetése esetén alkalmazandó eljárásokat gyakorolják.
A közlemény szerint a hadgyakorlatban több mint 64 ezer katona, több mint 7800 fegyver-, katonai és speciális technikai eszköz, valamint több mint 200 rakétavető, 140 repülőgép, 73 hadihajó és 13 tengeralattjáró vesz részt. Utóbbiak közül nyolc hadászati rakétatengeralattjáró.
A gyakorlatban részt vesznek az orosz hadászati rakétaerők, az Északi és a Csendes-óceáni Flotta, a hadászati légierő parancsnoksága, valamint a leningrádi és a központi katonai körzet egyes erői.
A manőverek során a Fehéroroszországban állomásozó nukleáris fegyverek közös kiképzésének és alkalmazásának kérdéseit is gyakorolják.
A fehérorosz védelmi minisztérium korábban közölte: az országban már megkezdődött a katonai egységek nukleáris fegyverek harci alkalmazására és a nukleáris ellátásra irányuló kiképzése az orosz féllel együttműködésben.
Minszk hangsúlyozta: a gyakorlat a Szövetségi Állam keretében zajló tervezett felkészülés része, nem irányul más országok ellen, és állításuk szerint nem jelent veszélyt a régió biztonságára.







