Orbán: Politikai zsarolás áldozata Magyarország
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával indult a parlament tavaszi ülésszaka. A miniszterelnök a hagyományoknak megfelelően ismertette a két ülésszak között hozott kormányzati döntéseket.
Orbán Viktor kormányfő napirend előtti felszólalásában a két parlamenti ülésszak közötti rendkívüli téli időjárásról beszélt először az Országgyűlésben. Azt mondta, hogy 800 munkagép, és 2300 fő dolgozott az országban, és a 10 milliárd forintot is meghaladták a védekezés költségei. Kitért az elmúlt hétvégén Nyugat-Magyarországon kialakult rendkívüli körülményekre is. Ismertette, hogy 12 ezer lakás maradt áram nélkül, 40 kilométer hosszan megbénult a vezetékrendszer, azonban a mai jelentés szerint már csak 85 lakásban nincs áram.
Orbán Viktor mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett a munkában. Beszélt arról is, hogy a rendkívüli januári hideg a családok költségvetését is nehéz helyzetbe hozta, ezért a kormány úgy döntött, hogy rezsistopot rendel el, és átvállalja a rezsi számlák 30 százalékának költségét. Az ehhez szükséges 55 milliárd forintot a költségvetés tartalékából és az energiaszektorból biztosítják. Erre csak Magyarország volt képes – hangsúlyozta. Orbán Viktor emlékeztetett arra is, hogy megduplázták a családi adókedvezményt, ráadásul idén januártól az édesanyák nagy többsége mentesül a személyi jövedelemadó alól. Hangsúlyozta: a következő 3 évben minden kétgyermekes anya élethosszig szja-mentes lesz.
Kitért a 14. havi nyugdíj bevezetésére, valamint a nyugdíjemelésre, és a rezsicsökkentés eredményeire is. Felhívta a figyelmet arra is, szeptember elsejével elindult a fix 3 százalékos hitel, amelyet már 25 ezren igényelték. 2026 január elsejétől 11 százalékkal megemelték a minimálbért, a garantált bérminimumot pedig 7 százalékkal. A cél, hogy a bruttó átlagkereset elérje jövőre az egymillió forintot. A kormányfő elmondta azt is, hogy átlagosan 10 százalékkal, bruttó 900 ezer forintra nőtt a pedagógusok bére, emellett a szociális területen dolgozók bére is emelkedett 15 százalékkal, a vízügyi ágazatban élők pedig 2027-ben további 10 százalékos emelésre számíthatnak. A bírák 48, a fogalmazók 89, a bírósági alkalmazottak pedig 100 százalékkal magasabb bért kapnak 2027-től - tette hozzá. 2025 októbere óta 23 vállalkozás csatlakozott a fix 3 százalékos programhoz, az egyéni vállalkozóknál pedig 24 millióra emelték az adótámogatást. Elindult az 5+1 pontból álló vendéglátogatókat segítő támogatás is. Az ötezer fő alatti településeken pedig az otthonfelújítási programban átléptük az 50 ezres határt, és egy újabb napelempályázat is elindult, amelyre több, mint 100 ezren jelentkeztek - sorolta Orbán Viktor. Tájékoztatott arról is, hogy az ukránok január 27-e óta blokkolják az olajszállításokat a Barátság kőolajvezetéken. A miniszterelnök azt mondta: a kormány megvizsgálta a helyzetet, és megállapította, hogy a szállítások újraindításának nincs technikai akadálya, ezért egyre világosabb, hogy politikai zsarolásról van szó. A kormányfő hangsúlyozta: a nemzeti kormány nem enged semmilyen zsarolásnak. Úgy fogalmazott: a kormány kizárólag a magyar emberek érdekei szerint cselekszik.
„Ragaszkodni fogunk a jogainkhoz, az ukránok ugyanis társulási megállapodást kötöttek az unióval. Ukrajna eszerint vállalta, hogy a rajta keresztül haladó energiatranzit sérthetetlen. Ezt ukrajna köteles biztosítani. A magyar kormány a jelenlegi helyzetet nem fogadja el” - mondta. Majd kiemelte: az EU-nak kötelessége lenne, hogy egy harmadik féltől érdeksérelmet elviselő tagállam segítségére siessen. De nem teszi. A tagállam Magyarország helyett az unión kívüli Ukrajna oldalára állt Brüsszel. „Ez nyílt beavatkozás a választásba, azért, hogy az erőviszonyok Kijev és Brüsszel szándéka szerint változzanak” – fogalmazott. Orbán Viktor tájékoztatott arról is, hogy hazánk energiaellátása biztosítva van.
Majd azt hangsúlyozta, hogy válaszlépésként Magyarország leállította az Ukrajnába irányuló dízelszállításokat, megvétózza a 90 milliárd forintos hadikölcsönt, és bojkottálja a 20. uniós szankciós csomagot Oroszország ellen. A kormányfő szerint Brüsszel nyíltan a háborút támogatja, azt hangoztatják, hogy a háború megnyerhető, és elérhető az előnyös béke. Orbán Viktor ugyanakkor úgy véli, ez a felfogás téves, Oroszország ugyanis évekig képes lesz működtetni a hadigépezetét, így Európa előbb fog kifogyni erőforrásaiból, mint Oroszország. Hozzátette: ez a stratégia az Európai Unió eladósodásához fog vezetni, amelyből a kormány álláspontja szerint Magyarországnak ki kell maradnia.
Az orosz-ukrán háború kapcsán Orbán Viktor emlékeztetett: havonta 36 ezer ember sebesül, vagy hal meg, ami felfoghatatlan tragédia, és rengeteg pénzt emészt fel. Az unió eddig 200 milliárd eurót költött Ukrajna támogatására és olyan magasra emelkedtek az energiaárak, hogy „Európa saját maga számolja fel a versenyképességét” - emelte ki. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy az ukrán jóléti tervre 800 milliárd dollárt kérnek, katonai kiadásra pedig 700 milliárdot. „Ennyi pénzük nincs a tagállamoknak és az unió költségvetésének, tehát ez egyenes út az eladósodás felé” – hangsúlyozta. Orbán Viktor szerint amit Brüsszel csinál, az óriási felelőtlenség. Felhívta a figyelmet arra, hogy megszülettek az első írott megállapodások Franciaország és a britek között arról, hogy készek katonákat állomásoztatni Ukrajnában.
A németek pedig jelezték, hogy készek csatlakozni. A kormányfő álláspontja szerint Magyarország ezen csak veszíthet. Ezért arra kérte az Országgyűlést, támogassák a kormány munkáját, hogy el tudjuk kerülni a háborút.






