Hankó Balázs szólt arról is, hogy 2010 óta másfélszer annyi gyerek született Magyarországon, mint amennyien Pécsen élnek, a termékenységi arányszám pedig olyan mértékben emelkedett, amellyel Magyarország Európa élén van.
Hankó Balázs a videóban elmondta: megvizsgálta a sajtóban megjelent beteg gyermek örökbefogadásának kérdését, és arra jutott, hogy az örökbe fogadni kívánó család vonatkozásában egy új pszichológiai szakértői vizsgálatot kezdeményez, amelynek költségét természetesen a Kulturális és Innovációs Minisztérium fedezi.
"Legyünk hát büszkék nemzetünkre, legyünk hát erős nemzet. Hiszen küldetésünk is ez. Küldetésünk nem lehet más, mint hogy tovább erősödjünk és kiteljesedjünk. Ez pedig csak a szomszédainkkal való együttműködés révén valósítható meg" - fogalmazott a tárcavezető.
Míg a kormány az intézkedéseivel a három gyermekes családokat havonta 307 ezer forinttal segíti, az ellenzék, a bevezetendő Tisza-adóval és az adókedvezmény elvonásával, nemcsak hogy ezt nem adná meg, de még 340 ezer forintot el is venne tőlük - mondta a politikus.
A kulturális és innovációs miniszter szerint a jövőért folytatott verseny egy tudásverseny, ezért is fontos, hogy a magyar hallgatók a világ legkülönbözőbb egyetemein tölthetnek hosszabb-rövidebb időt a Pannónia Ösztöndíjprogrammal.
A miniszter kiemelte, hogy sokan adományoztak, "mert egy az István király által alapított keresztény magyar nemzet", és egyértelmű, hogy most a legnagyobb szükség Kárpátalján van a magyarok anyagiakban, hitben, összetartozásban való megerősítésére.
A miniszter az előadás kezdete előtt mondott beszédében felidézte, hogy a magyar történelem a kezdetektől fogva tele van hősökkel, drámákkal, szenvedéllyel, de szerinte mindenek közül a legmeghatározóbb pillanat, a legszilárdabb talapzat a keresztény magyar állam megalapítása. "Közös születésnapunkat ünnepeljük szerte a Kárpát-medencében" - húzta alá.
Hankó Balázs az István, a király című rockopera 80 perces keresztmetszetét bemutató, élő zenekaros, ingyenes előadás fővédnökeként mondott köszöntő beszédet a koncert előtt a helyszínen, a Gödöllői Királyi Kastély parkjában felállított színpadon, a Szent István-napi programsorozaton.
"Közös felelősségünk, hogy nemzetünk értékállóságát, a teremtett világ rendje szerinti tiszteletét, a családok iránti elkötelezettségét megőrizzük egy olyan korban, amikor számos helyen a mindezen alapvető értékeket tagadó amorf ideológiák tombolnak" - hangoztatta a miniszter.
Hankó Balázs a férfi sírjánál fejet hajtva emlékeztetett, Sebestyén József az életével fizetett azért, mert nem akart fegyvert ragadni az ukrajnai háborúban; kényszersorozás alatt agyonverték.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.