wmn

Furcsa események történnek pestmagasságban: Egy üdének és hamvasnak tetsző fiatal lány olyanokat mond nagy nyilvánosság előtt, amit megirigyelhetnek a legtrágárabb szódáskocsisok is. Tudni kell, hogy válogatott gorombaságok akkor hagyják el egy kocsis száját, amikor gyengén húznak a lovai. Érthető. A ló is szóból ért, rosszabb esetben ostorozásból.

A leánykának se lova, se kocsija, így érhetőnek tűnhet, hogy mérgét nem a méregzsákba, hanem a hangosbeszélőbe üríti. A mutatvány azonban olyan válogatott káromokban nyilvánul meg, amely célzottan emberi hallgatóságra zúdulnak. Lovak csak elvétve hallgatják. Zsizsikes lenne tőle a zabellátmány. Ilyenformán a cikornyás szitkok csak a fővárosi közönség ernyedt köreiben okoznak némi nyerítést, patkókopogást.

Felvetődik a kérdés, hogy mivégre bőszült fel a durcásan ostorozó hajadon? Rossz jegyet kaphatott magyarból? Eldugták a barbibabáját? Recseg a fülhallgatója? Nem tudni.

Minden esetre fergeteges sikere volt a papírból olvasott mindkét mondatának. Csak a papír pirult bele, meg a mondatrészek! Nem csoda: volt némi alany és néhány állítmány, amely a szóbeli kifejezésmód szokásaitól alapjaiban eltávolodott. A retorika helyett az újszerű „letolika” eszközkészletének felmutatása nagy sikert aratott a rosszabra számító pedagógusok körében. Nem hiába döngettek kaput, falat, megérett az újtrágár szó a Kárpátok alatt.
Legyőzték magukat pedagőg és magőg fiai!

DOL