Magyar Péteren gúnyolódtak a baloldal kampánynyitóján
Magyar Péter is téma volt a DK-MSZP-Párbeszéd Zöldek vasárnapi közös kampánynyitóján. Molnár Csaba gyurcsányi árnyék-kancelláriaminiszter anélkül, hogy kimondta volna a nevét, a színpadon hosszan utalgatott rá. Nem csoda, hogy a baloldali pártok ennyit foglalkoznak vele. A Nézőpont Intézet felmérése ugyanis kimutatta, hogy a kormánypártok népszerűségére szinte semmilyen hatással nem volt Magyar Péter feltűnése, ellenben a baloldali pártoktól tömegével vitt el szavazókat.
2024. április 15. 10:45

Nem kímélte a hazai belpolitikai élet hirtelen feltűnt – ahogy mondta – „legendáját” a Gyurcsány-párt árnyék-kancelláriaminisztere a DK-MSZP-Párbeszéd Zöldek kampánynyitó rendezvényén. Molnár Csaba szerint ennek a legendának – bár nevet nem említett, de vélhetően Magyar Péterre utalhatott – egyetlen célja van, mégpedig az, hogy elhitesse, ki is az igazi ellenzéki.

„Ha mai ellenzéki politikusként 2014-ben még a Fideszre szavaztál, annál csak az a jobb, hogy még 2018-ban is. Ha pedig még 2022-ben is, az már maga a joli joker, az igazi ellenzékiség quintessentia-ja. Világos és megdönthetetlen bizonyíték az illető éleslátására, gerincének egyenességére, és az orbáni világgal való szembenállásának mély, elvi jellegére” – ironizált a DK-s Molnár Csaba. Egy hete a DK elnöke is nekiment Magyar Péternek közösségi oldalán.

Bár Gyurcsány Ferenc sem írta le a mostanra már a Tisza Párt alelnökévé előlépett Magyar nevét, a vele kapcsolatos politikai jelenséget 11 pontban összegezte. Pedig a bukott miniszterelnök egyik korábbi elvbarátja Magyar Pétert – a háttérből – külföldről is segítheti. Ő pedig nem más, mint Láng Balázs, aki korábban az MSZP kampányguruja volt, és akiről a Magyar Nemzet nemrég azt írta: 2006 és 2008 között az Államadósság Kezelő Központ kommunikációs és PR-igazgatója, 2007-ben pedig a Gyurcsány-kormány – soha meg nem épült – kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgatójaként is tevékenykedett. A dollárbaloldalt pedig régóta segíti.

Láng ráadásul ott volt Magyar Péter április 6-i kormányellenes megmozdulásán a Kossuth téren. A kettejük közti baráti üdvözlést a Blikk kamerája is rögzítette. De a kommunikációs szakember a Facebook oldalán egy rövid időre közös fotón is együtt mutatkozott Magyarral. Erről kérdezte az M1 stábja Tüttő Katát, miközben épp a DK-MSZP-Párbeszéd kampánynyitójára igyekezett, de az MSZP-s főpolgármester-helyettes többször is úgy tett, mintha nem értené miről kérdezik. Az MSZP egykori elnökétől, Hiller Istvántól – aki épp 2007-ig volt a szocialisták elnöke – is azt tudakolta az M1, emlékszik-e még az egykori kommunikációs munkatársukra, ő azonban hárított. A balliberális párt jelenlegi társelnöke, Kunhalmi Ágnes azonban tudta ki Láng Balázs. Bár a stáb útját állta az egyik szervező, Kunhalmi Ágnes még visszaszólt, hogy igen, ismeri Láng Balázst.

A Magyar Nemzet pénteki beszámolója szerint Magyar Péter külföldi segítője lebukott, ugyanis Láng Balázs egy olyan Facebook-csoportban mozgósít a külföldi magyarok között, ahol egyenesen Magyar Péter közeli tanácsadójaként tünteti fel magát. Saját bevallása szerint a legutóbbi tüntetésre is ő szervezte a rövid üzenetek kivetítését, mégpedig Magyar Péter kérésére.

M1, hirado.hu
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Závogyán Magdolna: A kincsek eredetiséget képviselnek
    A nyár elején több mint harmincezer karkötőt osztottak szét Magyarországon és Kárpát-medence szerte, a hétvégi budapesti rendezvényre pedig ötvenezer darabbal érkeztek. "A kis szalag vékony, de eltéphetetlen, amely identitásunkat, összetartozásunkat és a jövőbe vetett reményünket jelképezi" - fogalmazott Závogyán Magdolna.
  • Aranymisés magyar pap a Délvidéken
    Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
MTI Hírfelhasználó