Szalai Piroska: a Tisza Párt már most megszorításokra készül, ezért bűnbakot keres

Szalai Piroska, a Fidesz országgyűlési képviselője közösségi oldalán élesen bírálta a Tisza Pártot, és azt állította: a párt már most megszorításokra készül, ezért politikai bűnbakot keres.
A politikus felidézte, hogy szerinte a Fővárosi Közgyűlés 2024-ben a Tisza Párt képviselőivel és Vitézy Dávid támogatásával törvényellenes költségvetést fogadott el, miközben most ugyanazok a szereplők kritizálják a gazdasági helyzetet.
Szalai Piroska úgy fogalmazott: „A valóság az, hogy a Tisza Párt már most megszorításokra készül, ezért bűnbakot keres.”
A képviselő szerint a Tisza Párt kampányígéretei mintegy 30 ezer milliárd forintos vállalást jelentenének, amelyek szerinte több ezer milliárd forintos hiányt okoznának a költségvetésben.
Bejegyzésében a költségvetési helyzetről is írt, hangsúlyozva:
„Nem kong a kassza, a költségvetés stabil!”
Hozzátette, hogy az év első hónapjaiban a nagyobb kiadások miatt magasabb hiány természetes jelenség, miközben a bevételek később jelentősen emelkednek.
Szalai Piroska közölte, hogy a Fidesz–KDNP-kormány stabil gazdasági helyzetben adta át a kormányzást, és arra figyelmeztetett, hogy Magyarországnak el kell kerülnie a Lengyelországban tapasztalt túlzott eladósodást.







