A politikus szóhasználata: szajré, maffiafőnök

A legfőbb ügyész megvárta, míg a jegybank kirablói lelépnek "a lopott szajréval".
Egy baloldali politikus stílusa tört felszínre közleményben.
Argó, tolvajnyelv – ebbe a környezetbe helyezi a tudomány a szajré szót.
Azaz a politikus az argó nívójára süllyeszti le a közbeszédet.
Akár erény is lehetne, hiszen a politikus nagy tömeget akar elérni, más közéletiek beszédében is fel-felbukkannak népies kifejezések. Ugyanakkor a szajré meglehetősen fülsértő a polgári ízlésvilágban. Maffiavezérek paláverjében hangozhatnak el hasonló szavak.
Hoppá: maffiavezér - „Maffiafőnökkel nincs demokratikus ellenzék” – adta ki közleményben a politikus.
Egy politikustársát nevezte ki maffiafőnöknek.
Sajátos lelkületről vall ez a szóhasználat is.
Gondoljunk csak bele: az a pártelnök nevez maffiafőnöknek egy politikust, aki előzőleg a házastársával folytatott otthoni beszélgetését vette titokban magnóra és adta át a felvételt a másoknak. Aki zsebtelefont kacsmarolt el polgártársától, majd azt megpróbálta titokban a Dunába dobni – balszerencséjére valaki videóra vette a kísérletet.
A főügyész személyes ellenfele a pártelnöknek.
Ugyanis előzőleg az ügyészség közleménye szerint a lopás bűncselekménye miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Polt Péter
indítványt tett az Európai Parlament (EP) elnökénél az EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.
A hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a pártelnök 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások a sértett is mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután a pártelnök és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele – tudni meg az ügyészség közleményéből. Kivette a sértett kezéből a telefont, és többszöri kérésre sem adta vissza.
Letagadta, hogy nála van.
Miután elhagyta a szórakozóhelyet, a politikus a Duna felé indult – többen, köztük a sértett is követte –, ott pedig
szándékosan a Dunába ejtette a készüléket.
A hatóság szerint ez a magatartás alkalmas a lopás törvényi tényállásának megállapítására.
Az Európai Parlament 2025 októberében úgy döntött, hogy nem függeszti fel a politikus mentelmi jogát a 2024-es telefonlopási/rongálási ügyben.
Mindez együtt azt mutatja, hogy a „szajré” és a „maffiafőnök” szavak használata a politikus lelkületével harmóniában van.
Főkép: Boris Kjaev/Pixabay







