Közösen ünnepel Nagyvárad, Debrecen, Margitta és Berettyóújfalu
2025. január 14. 21:47
Idén is közösen ünneplik a magyar kultúra napját az erdélyi-magyar határ két oldalán található négy város - Nagyvárad, Debrecen, Margitta és Berettyóújfalu - kulturális intézményei, szervezetei - jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón Nagyváradon.
A magyar kultúra ünnepe rendezvénysorozat egyes programjairól Szabó Ödön, a Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Meleg Vilmos, a Varadinum Alapítvány kuratóriumi elnöke, Puskás István, Debrecen alpolgármestere és Kolozsvári István, a berettyóújfalui szervezőcsapat tagja számolt be.
Szabó Ödön felidézte, hogy a negyedszázados együttműködés Nagyvárad és Berettyóújfalu között indult, majd mindkét település bekapcsolta saját testvérvárosát - Nagyvárad Debrecent, Berettyóújfalu Margittát - az együttműködésbe.
Puskás István rámutatott: Románia január elsejei schengeni csatlakozása és a határellenőrzés megszűnése még különlegesebbé teszi a közös ünnepet.
A legtöbb helyszínen már a héten elkezdődő és január végén záruló rendezvénysorozat csaknem 200 programot foglal magába. Akár a korábbi években, a partiumi és magyarországi kulturális intézmények, szervezetek egymásnál is bemutatkoznak.
Nagyváradon a többi program között január 15-én Századfordulói hangulat - szűrrátéttel díszített nagyváradi polgári viselet címmel Szilágyi Irén ruhaalkotásaiból nyílik kiállítás. Január 22-én Szóljon, aki látta! címmel biharországi költők megzenésített verseiből tart rendhagyó irodalomórát Kocsis Csaba berettyóújfalui énekmondó. Aznap Vargáné Kőrösi Viktória festőművész és Czigándy Varga Sándor szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás, és a Nagyváradi Kézműves Házat is megnyitják.
Este tartják a magyar kultúra ünnepének nagyváradi gálaestjét, melyen a debreceni Kodály Filharmonikusok lépnek fel, illetve átadják a magyar kultúráért életműdíjakat, díjakat, emlékplakettek és a Jakobovits Miklós-díjat.
Debrecenben január 16-án Szépirodalmi illusztrációk Szabó Magda Abigél című regényéhez címmel Grela Alexandra illusztrátor-festőművész és Kónya Ábel képzőművész kiállítását nyitják meg. Január 21-én Lenyomatok a Himnusz történetéből címmel Tóth István nagyváradi fotóművész kiállítását láthatják és Vitéz Ferenc művészeti író előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
Berettyóújfaluban január 17-én a margittai Asloviciu Angyal Anikó festő és a nagyváradi Tibor Ernő Galéria alkotóinak munkáiból nyílik kiállítás. Január 21-én Megtartó örökségünk… címmel a korondi Páll Antalné virágozó és Páll Antal fazekas kiállítását nyitják meg. Este a magyar kultúra ünnepének berettyóújfalui gálaestjén Mégis vagyunk… és leszünk címmel Wass Albert-emlékműsort tartanak.
Margittán január 20-án egésznapos díjmentes filmvetítést tartanak a Vándormozi jóvoltából, míg január 21-én Hiszek egy hazában címmel a Mandala Dalszínház és Varga Miklós vendégművész zenés történelmi játéka látható. Január 25-én a berettyóújfalui Kárpáti Gusztáv Képzőművészeti Kör kiállítását nyitják meg a Bihar megyei városban.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Von der Leyen ténykedésével-garázdálkodásával szinte minden frakció elégedetlen, kapott is hideget-meleget a hétfői parlamenti vitában, jó kis cirkusz kerekedett Strasbourgban. Ám amikor a szavazásra került sor, azok sem támogatták a leváltását, akik nyíltan kritizálták. Ez mindent elmond az ottani állapotokról - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Kövesdi Károly.
Azért is jövök vissza évről évre, mert belülről erősít és feltölt, ahogy az ikonokon dolgozom. Gábriel arkangyalnak a története erőteljesen rávilágít, hogy milyen veszélyek vesznek körül, és hogy szükség van olyan hírhozókra, akik jó hírekkel szolgálnak - fogalmazott Simicskó István.
A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.