Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
"Az orosz űrhajózás történetében először összpontosul majd egy helyen több mint harminc vezető rakéta- és űrhajózási szervezet, ami megkönnyíti a vállalatok közötti együttműködést, és felgyorsítja az új rakéta- és űrhajózási technológiák fejlesztését" - közölte Telegram-csatornáján a Roszkoszmosz állami űrvállalat.
Dmitrij Bakanov, a Roszkoszmosz vezérigazgatója a megnyitón bejelentette, hogy a jövőbeni orosz orbitális űrállomás repülésirányító központja ebben a központban kap majd helyet.
"Itt lesznek az Oroszországi Föderáció összes orbitális csoportjának irányítóközpontjai, legyen szó a kommunikáció, a navigáció és a Föld távérzékelésének berendezéseiről"
- mondta Bakanov.
Előrejelzése szerint a központban olyan laboratóriumok is lesznek, amelyek mesterséges intelligencia segítségével terveznek és modelleznek majd új űrtechnikai berendezéseket. Az NKC területén technológiai magánvállalatok és kísérleti gyártóüzemek is fognak működni.
Az NKC főépülete egy 46 emeletes, 288 méter magas, háromszög alaprajzú felhőkarcoló, amely a tervezők szándéka szerint egy startra kész űrhajót jelképez. A komplexum épületegyüttesének teljes területe 276 ezer négyzetméter, a központ becsült értéke 25 milliárd rubel (csaknem 100 milliárd forint). A Nemzeti Űrközpontban 12 ezer munkahely létesülhet.
Az NKC-t Moszkva napján, a város megalapításának 878. évfordulóján adták át. A rendezvényen részt vett Szergej Szobjanyin polgármester és Gyenyisz Manturov első miniszterelnök-helyettes is.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.