A Szív Bajnokai

Szerző: MTI
2026. január 17. 14:08

A tatai Új Kajakház és Ökoturisztikai Központban, a Hódy SE szervezésében tanmedencés, 24 órás evezést rendeztek pénteken a Szív Bajnokai, azaz a szívbetegséggel született gyermekek megsegítésére.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a jótékonysági evezést méltatva elmondta, hétfőn a Nemzeti Sport Gálán a magyar sport kiválóságait, az elmúlt év legnagyobb bajnokait ünnepelték, most pedig

azoknak a kis bajnokoknak segítenek, akiket különleges kihívás elé állított az élet.

"Biztatom a fiatalokat, hogy tűzzenek ki maguk elé célokat, melyek felé minden nap egy-egy kis lépést meg tudnak tenni. A sportolásnak és az együtt töltött időnek köszönhetően váljanak erős közösségé, melynek tagjai segítik egymást a következő cél elérésében is" - fogalmazott az államtitkár.

Beck Mónika, Magyarország Szív Nagykövete elmondta, hogy a jótékonysági evezésre mintegy százan - élsportolók, civilek és támogatók - neveztek, valamint tizennégy, betegséggel küzdő gyermek is.

A befolyt adományokból harmadik alkalommal rendezhetik meg

a Szív Bajnokai Alapítvány nyári táborát a kardiológiai rendellenességgel született ifjú embereknek

és családjuknak, ahol a mozgáson, a sporton és a közös élményeken keresztül segítenek teljesebbé tenni az életüket - tette hozzá.

Az anyagi támogatás mellett plüss mackókat, érmeket és bajnoki üzeneteket gyűjtenek az alapítvány számára, melyeket a kórházban fekvő gyermekeknek visz majd el a szervezet - ismertette Beck Mónika.

Címkék:

Podcast