Labdarúgó NB I - Megint bajnoki meccset halaszt a Fradi, miért?

Szerző: MTi/Gondola
2026. július 24. 17:06

Későbbi, egyelőre ismeretlen időpontban rendezik meg a labdarúgó NB I harmadik fordulójának rangadóját, a Ferencváros győri vendégjátékát a bajnoki címvédő ETO otthonában.

A magyar szövetség versenybiztossága pénteken adott tájékoztatást a harmadik forduló órarendjéről, amelyben az ETO FC–Ferencvárosi TC találkozónál nem szerepel konkrét időpont.

A halasztást nem a két csapat nemzetközi kupaszerelése indokolja, hanem a fővárosi alakulat augusztus 8-ra meghirdetett felkészülési mérkőzése, amelyen

a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madridot fogadja

a Groupama Arénában.

Pedig a halasztásra a nemzetközi kupában való eredményes helytállás is ok lehetne akár, hiszen

mindkét gárda versenyben van még: a győriek a Konferencia-liga, a népligetiek az Európa-liga selejtezőjében játszanak.

A harmadik forduló augusztus 7-én, pénteken az MTK Budapest-Puskás Akadémia FC összecsapással veszi kezdetét, majd szombaton és vasárnap is két-két találkozót rendeznek.

Az OTP Bank Liga harmadik fordulójának programja:

augusztus 7., péntek:

MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 20.00

augusztus 8., szombat:

Kisvárda Master Good-Újpest FC 17.30

Vasas FC-ZTE FC 20.00

augusztus 9., vasárnap:

Paksi FC - Kispest-Honvéd FC 17.00

Debreceni VSC-Nyíregyháza Spartacus FC 19.30

ETO FC-Ferencvárosi TC - elhalasztva

MTI

 

Minden halasztást blama követett

Az utóbbi években számos alkalommal előfordult, hogy a Ferencváros bajnoki meccset halasztott azért, hogy a következő nemzetközi kupameccsre jobban felkészülhessen.

Az FTC minden egyes meccshalasztás után kikapott külföldi ellenfelétől.

Azaz a meccshalasztásnak nem volt semmi értelme.

Sőt ártott.

Az edző szakmai feladata, hogy a bajnoki mérkőzésekkel együtt eredményesen játssza le csapata a nemzetközi meccset.

Nyugat-Európában nem divat a meccshalasztás - ott megvan a kellő szakértelem ahhoz, hogy a bajnoki összecsapást a nemzetközi kupameccsre való felkészülésként hasznosítsák.

Különösen elfogadhatatlan a halasztás a Ferencváros részéről, az Üllői útiak ugyanis hatalmas kerettel rendelkeznek: két csapatot is felállíthatnak egymás ellen, tartalékokkal együtt. 

Érthetetlen, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség miért engedélyezi a bajnoki meccs elhalasztását, noha a szörnyen rossz tapasztalatoknak az MLSZ is birtokában van.

Gondola

Címkék:

Podcast