Azzal, hogy Magyar Péter és Dobrev Klára – továbbá Ilaria Salis – ügyében az Európai Parlament megtagadta a mentelmi jog felfüggesztését, nem jogi, hanem hatalmi döntést hozott! - leplezi le a jogállamiság-ellenes szélsőséget Vejkey Imre.
Az Igazságügyi Bizottság hétfő reggel, az Országház Nagy Imre termében tartotta meg idei tizenötödik ülését Vejkey Imre, a testület kereszténydemokrata elnökének vezetésével. Az ülés egyik kiemelt pontja az volt, hogy az ellenzék – élén a Demokratikus Koalícióval – ismét megpróbált politikai tőkét kovácsolni a Szőlő utcai ügy, már rég megcáfolt álhíréből.
Vandálok megrongálták a hegyvidéki Szent Anna-rét sarkánál álló fakeresztet. Az esetre Vejkey Imre, a Magyar Parlamenti Imacsoport vezetője a közösségi oldalán reagált.
A pápa temetése az ő alázatosságáról tett tanúságot. Végrendelete alapján ugyanis nem a Szent Péter-bazilikában, és nem három koporsóval, hanem egyszerű formában, és így nem is Péter sírjához temetkezett, ahogyan azt elődei tették.
Közösségi oldalán Vejkey Imre azt írta: Ferenc pápa teológusként, majd argentin bíborosként, és hivatalban lévő pápaként is meghatározó személyisége volt Egyházunk életének. Pontifikátusa alatt mindvégig emberközeli egyszerűséget és derűt sugárzott.
Az egykor, a béke és a biztonság iránti vágy jegyében fogant Európai Unió ugyanis nem pusztán nem támogatja az új amerikai elnök békekezdeményezéseit, hanem egyesesen: háborús terveket kovácsol - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Vejkey Imre.
Rá kell mutatnunk, hogy a tengerentúli politikai fordulat után, a Soros-hálózat mindent meg fog tenni azért, hogy Európába, azon belül is Brüsszelbe mentse át székhelyét, immár az Unió központjából irányítva magyarországi lerakatának kártékony, hazánk szuverenitását sértő tevékenységét! - rögzíti Vejkey Imre.
Sok papot hurcoltak meg, sőt végeztek ki a kommunisták azért, mert nem árulták el az Istennek tett esküjüket, vagyis nem adták ki a gyónás során tudomásukra jutott titkot. Most visszaköszön a kommunista terror szelleme, amikor újra esküszegésre kényszerítenék a papságot – fogalmaz Vejkey Imre.
Napjainkban a keresztényüldözés már nem csak az úgymond a kommunista és az iszlám diktatúrákban zajlik, hanem a magát kulturáltnak mondó nyugati világban is! – ad vészjelzést Vejkey Imre.
Vejkey Imre úgy folytatta: 2023-ban pedig egy terrorista támadással elindult az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus, amelyben tízezrek haltak meg vagy váltak földönfutóvá, és amely a békétlenség és a reménytelenség, az eszkaláció felé sodorta a világot.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.