Súlyos bűncselekmények gyanúját vetik fel azok a pénzmozgások, banki tranzakciók és jegyzőkönyvek, amelyek bemutatásával a Magyar Nemzet feltárta, hogy 2019-ben külföldi pénzből finanszírozták Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott módosító indítványa szerint szivárványszínű díszkivilágítással lenne szükséges ellátni az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániát. A beadványt több politikus is provokációnak nevezte. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleményben reagált Barabás Richárd javaslatára.
Bakondi György hangsúlyozta: a tavaszi, nyári időszak kedvez a határsértőknek, és számos bizonytalansági tényező, mint a szíriai helyzet vagy egyes afrikai térségekben lévő folyamatok miatt nem lehet arra számítani, hogy az idei évben csökkenés következne be.
Az MNB előrejelzése szerint az idén éves átlagban 4,5-5,1 százalék közötti infláció várható, míg 2026-ban 2,9-3,9 százalék között, 2027-ben pedig 2,5-3,5 százalék között alakul a fogyasztóiár-index.