Tudják, hogy az idő nem nekik dolgozik. Végső soron erről szól elmeháborodott tervük is, hogy Ukrajnát négy év alatt betuszkolják az Unióba. A következő választási ciklusban erre már nem igen lenne esélyük – leplezi le a korrupt EU-szélsőséget Kövesdi Károly.
Az a neoliberális birodalmi szemlélet, amely ma jellemzi a brüsszeli „elit” magatartását, nem csak gátja a tagországok normális együttműködésének, hanem legfőbb ellensége az unió egészséges fejlődésének. Ezt a folyamatot sürgősen meg kellene állítani, mert félő, hogy hamarosan késő lesz – véli Bánó Attila.
Súlyos bűncselekmények gyanúját vetik fel azok a pénzmozgások, banki tranzakciók és jegyzőkönyvek, amelyek bemutatásával a Magyar Nemzet feltárta, hogy 2019-ben külföldi pénzből finanszírozták Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát.
Súlyos, akár nyolcévi szabadságvesztésre is számíthatnak a III. kerületi csúszópénzes botrány elkövetői, ha a bíróság elítéli az érintetteket. Az ügyben egyelőre hivatalos személyt nem hallgattak ki gyanúsítottként, de a nyomozásban nyilvánvalóan azt is tisztázni fogják, hogy kapott-e bármelyik baloldali politikus a vesztegetési pénzekből.
Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a törvényeket megkerülve szervezte ki a több száz millió forintos buszbizniszt a saját kampányfuvarosának. Immár jogerős bírósági ítélet szól arról, hogy korrupció történt.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.