Az államfő a Sándor-palotában marad "ameddig még lehet" - és utána is - Galló Béla politológust kérdeztük

Elnök úr, ideje távozni "ameddig még lehet" - mondta a parlament és az ország nyilvánossága előtt Sulyok Tamás államelnöknek Magyar Péter épp akkor - Sulyok Tamás javaslatára - megválasztott miniszterelnök. Galló Béla politológust kérdezte a Gondola.
- Galló úr, az "ameddig még lehet" mennyiben tekinthető fizikai fenyegetésnek?
- Fizikai fenyegetésnek nem tekinthető, "csak" tényleges politikai fenyegetésnek. A kampányüzemmód folytatásaként
rá akarnák szorítani többek közt az államfőt (is) az önkéntes távozásra, miközben jogi és eljárásrendi szabályok védik őt (is).
Ezeket a szabályokat a politikai fölény birtokában persze meg lehet változtatni, de ez már nem volna olyan jól kommunikálható aktus, mint a felszólításra történő esetleges távozás. Külföldön is nehezebb volna a jogállami logika keretén belül eladni mindezt, hiszen az államfői tisztség elvileg fölötte áll a pártpolitikai csatározásoknak, függetlenül attól, ennek vagy annak a pártnak mi a véleménye az államfő személyéről.
Alighanem precedens értékű lesz ennek a konfliktusnak a kimenetele.
- Sulyok Tamásnak azért kellene távoznia, mert "Orbán-báb". Egyértelmű, hogy aki helyette jönne, az meg "Magyar-báb" lenne. Ezt az imázst azonban komoly személyiség nem vállalhatja, ezért csak harmadik vonalbeli figura költözhetne a Sándor-palotába. Ez mekkora kockázatot hozna az országra?
- A "báb" problémát a közvetlen elnökválasztás bevezetésével meg lehet oldani. A közvetett (a parlament általi) választást annak idején
a nemzeti baloldalhoz sorolt Pozsgay Imre ellen találták ki, aki annak idején "csont nélkül" megnyert volna egy ilyen választást.
Ideje volna ezt a közvetettséget megváltoztatni. Hogy aztán harmadrangú figura kerülne-e most az elnöki székbe, azt nem tudhatni, az a fontos, hogy utána őt is kizárólag jogilag rendezett módon lehessen leváltani.
- Magyar Péter az épület kommunista múltja miatt nem költözik embereivel a Fehér Házba. Igen ám, de 1994-ben Horn Gyula kommunista múltú politikus idő előtt kitette a jegybankelnöki székből Bod Péter Ákost, így Magyar Péter egyértelműen kommunista előzmény mintjára akar megszabadulni a jogállamiságot védő államfőtől. Saját párttársai miért nem védik meg a Tisza-elnököt attól, hogy nevetségessé váljon?
- "A múltat végképp eltörölni" cél mindig is nevetséges cél volt. A bolsevikoknál is az volt, és most is az!
Főképen: Sulyok Tamás, a jogállamiságot védő magyar államfő. Fotó: Sándor-palota.







