Olvasónapló

A jó olvasmánynak most is van aktualitása, ezért vettem le a könyvespolcról Kosztolányi Dezső Néró, a véres költő című lélektani drámáját, amely egyben politikai görbe tükör is.

A történet ismert: Néró, Seneca beteglelkű tanítványa,

anyját, Agrippinát is megöleti, csak hogy saját nagyságát hajszolja.

Tipikus nárcisztikus alkat: grandiózus önkép, csodálatigény, empátiahiány, kritikára való túlérzékenység és mások eszközként való kezelése jellemzi.

A hatalom és a figyelem vonzza az ilyen egyéneket. A személyes imázs és a dicsőség megelőzi náluk a közjó szolgálatát.

A nárcisztikus politikus gyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Kosztolányi kiváló érzékkel mutatja meg, mire képes a középszer, ha hatalmat kap. Ez a tehetségtelen ember bosszúja.

Az utóbbi évtizedekben – főleg a nyugati társadalmakban – erősödött az individualizmus és az önbecsülés-kultusz. Ez a környezet kedvez a nárcisztikus tendenciáknak. A hagyományos erkölcsi fékek és a közösségi felelősségérzet gyengült.

A média és az arctalan tömeg pedig tapsol.

Úgy gondolják, még nem ég a város, és az arénában nincsenek oroszlánok, ezért még gyanútlanul ünnepelhetnek.

Egyes irodalomtörténészek úgy tartják, hogy Kosztolányi az 1919-es vörösterror diktátorai elé tartotta a görbe tükröt, a Lenin-fiúk elé, akik még most is köztünk járnak.

Címkép: Részlet a kötet címoldaláról - tkkonline.hu