Lecsapott a német rendőrség egy embercsempész maffiára
2023. március 15. 10:24
Nagyszabású razziát tartottak szerdán Németországban egy feltételezett embercsempész-hálózat ellen, amely a hatóságok szerint az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon dolgozott.
A Berlinben és Szász-Anhalt tartományban kora reggel tartott razziát 400 rendőr mozgósításával hajtották végre. Húsznál is több lakásban és egyéb ingatlanban tartottak házkutatást, többnyire Berlinben. Több helyszínen olyan emberekre bukkantak, akiket a hálózat juttathatott be Németországba.
Őrizetbe vettek öt férfit, négyet Berlinben, egyet Halléban. A rendőrség veszélyesként tartotta számon a gyanúsítottakat, és arra számítottak, hogy fegyver is lehet náluk, ezért terrorelhárító alakulatokat is bevetettek.
A nyomozás 18 ember ellen irányul, többségük német vagy török állampolgár. A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a többi között üzletszerűen végzett embercsempészettel gyanúsítják őket. A hatóságok szerint a hálózat igen szervezetten működött, egyes tagjai csak a műveletek előkészítésével és összehangolásával, mások a kivitelezéssel, az emberek szállításával foglalkoztak.
A nyomozás eddigi adatai alapján a banda Törökországból és Irakból juttatott el embereket Németországba a Balkánon keresztül. A gyűjtőpont Isztambul volt, ahonnan menetrend szerinti repülőjáratokon utaztatták tovább őket Szarajevóba. Bosznia-Hercegovina fővárosából autóval szállították tovább az embereket, akik fejenként több ezer eurót fizettek a bűnözőknek.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Simicskó István véleménye szerint a magyar határkerítésnek fizikai és szimbolikus jelentősége, üzenete is van, s ez a határkerítés nemcsak Magyarországot, de az egész keresztény, európai kultúrát is védelmezi.
Az így megformált „kard és kereszt” a művész megfogalmazásában egyben szimbóluma is a nagy király személyének és királyságalapító munkájának - elemez a művészettörténész.
Orbán Viktor elmondta: egymástól függetlenül különböző szakértői csoportok - nemcsak Magyarországon, hanem azon kívül is - az elrejtett, az Európai Bizottság egyedi döntéseinek körébe utalt tételeket is azonosították, összeadták.