Újvidéki tragédia - Sulyok Tamás részvétét fejezte ki
2024. november 1. 22:06
Sulyok Tamás köztársasági elnök őszinte részvétét fejezte ki az újvidéki tragédiában elhunyt áldozatok hozzátartozóinak.
A köztársasági elnök pénteken a Facebook-oldalán azt írta: "Most értesültem a tragikus hírről, hogy beomlott az újvidéki vasútállomás teteje. (...) Őszinte részvétem az áldozatok hozzátartozóinak. Imádkozom a sérültek mielőbbi felépüléséért".
Pénteken leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része, tizennégy ember meghalt és mintegy harmincan megsérültek. A kormány szombatra nemzeti gyásznapot rendelt el, míg Újvidék város vezetése háromnapos gyászt hirdetett.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.