Augusztus 20. - Ökumenikus istentiszteletet tartanak az ünnep előestéjén
2025. augusztus 18. 12:09
Ökumenikus istentiszteletet tartanak egyházi vezetők kedden, az államalapítás ünnepének előestéjén Budapesten, a Bécsi kapu téri evangélikus templomban - közölte a szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az MTI-vel.
Az este hatkor kezdődő istentiszteleten a római katolikus, a református, az evangélikus, a baptista, a metodista, a pünkösdi, az anglikán és az ortodox egyház vezetői szolgálnak. Igét hirdet Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, a MEÖT alelnöke.
Az 1943-ban alakult MEÖT a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsa magyarországi szervezete. Társult tagja a szintén genfi Európai Egyházak Konferenciájának, amelyen keresztül részt vesz az Európai Unió és az Európa Tanács mellett működő egyházi képviselet munkájában.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
"Végül egy emlékeztető az ukrán döntéshozók számára: a Magyarországról érkező áram kulcsszerepet játszik Ukrajna energiaellátásában…." - tette hozzá Szijjártó Péter.
Két nap alatt három fővárosi busz gyulladt ki, szerencsére nem történt tragédia, de ez sem a főpolgármesteren múlott – írta Latorcai Csaba. Megállapította: a mindennapi közlekedés biztonsága szó szerint lángokban áll, miközben a fővárosi költségvetést az OTP folyószámlahitele mentette meg a teljes csődtől.
Hollik István közölte, az elmúlt fél évben három kiváló magyar filmet látott: a nemzetközi koprodukcióban készült Hunyadi sorozatot, a Futni mentem-et, és a Hogyan tudnék élni nélküled-et, ami egyébként már majdnem egymillió nézőnél tart.