Megkezdődött a vizsgálat a székesfehérvári kollégiumból kizuhant fiú ügyében
Megkezdődött a vizsgálat a székesfehérvári kollégiumból kizuhant középiskolás fiú ügyében – közölte a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója az MTI-vel hétfőn.
Török Szabolcs tájékoztatása szerint az eseményről vasárnapról hétfőre virradó éjszaka értesült, majd azonnal a helyszínre sietett. Elmondta, hogy a történtek pontos körülményeinek tisztázása folyamatban van, a tankerület számára azonban jelenleg az érintett diák egészségi állapota, valamint a kollégiumi közösség támogatása a legfontosabb.
Az igazgató közölte, hogy már a kora reggeli órákban felvette a kapcsolatot a Fejér vármegyei Pedagógiai Szakszolgálattal, és megszervezték a pszichológiai segítségnyújtást az érintett tanulók számára.
Hangsúlyozta, hogy a hasonló esetek megelőzése minden köznevelési intézmény számára kiemelt jelentőségű. A konkrét ügy tapasztalatait a vizsgálatok lezárását követően lehet felelősen értékelni, és azok alapján lehet szükség esetén további intézkedésekről dönteni. A vizsgálat a József Attila Középiskolai Kollégium vezetése, a fenntartó és az illetékes hatóságok együttműködésével zajlik.
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a személyiségi és betegjogokra való tekintettel nem adott tájékoztatást a diák állapotáról. Ugyanakkor Cser-Palkovics András polgármester közösségi oldalán azt írta, hogy a tanulót stabil állapotban szállították kórházba a mentők.
A városvezető közölte, hogy hajnal óta kapcsolatban vannak a tankerülettel és a szakképzési centrummal, valamint felajánlotta a város segítségét.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter délelőtt arról számolt be, hogy egy diák kizuhant a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeletéről. Tájékoztatása szerint a gyermek életben van, a mentők stabilizálták az állapotát, jelenleg kórházban ápolják. Hozzátette, hogy a diákok azonnali pszichológusi támogatást kapnak.
A miniszter kiemelte, hogy az elmúlt években számos hasonló tragikus esemény történt, ami szerinte azt jelzi, hogy sok helyen a gyermekek és a diákok a legsúlyosabb mentális terheikkel is magukra maradnak.
„Ez az eset is arra erősít rá, hogy többet és jobban kell foglalkoznunk a gyermekekkel” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a tankerületet folyamatos tájékoztatásra kérte a gyermek állapotáról és a vizsgálat folyamatáról.







