A főtitkár és a kormány tagjai a közös munkaülésen áttekintették a magyar elnökségi célkitűzéseket, egyeztettek az elvégzendő feladatokról és azok ütemezéséről - olvasható a közleményben.
A főtitkár és a kormány tagjai a közös munkaülésen áttekintették a magyar elnökségi célkitűzéseket, egyeztettek az elvégzendő feladatokról és azok ütemezéséről - olvasható a közleményben.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Fucsovics pályafutása ötödik ATP-fináléjára készülhetett, eddigi mérlege két győzelem és két vereség volt: 2018-ban a genfi, tavaly pedig a bukaresti salakon diadalmaskodott, két keménypályás döntőjét viszont elveszítette 2019-ben Szófiában és 2021-ben Rotterdamban.
Nagy István a Simonyi Károly Általános Iskola felújított épületének átadásán azt mondta, hogy ezeket a célokat szolgálja a Magyar Falu Program is, melynek indulása óta már több mint 1100 milliárd forintot fordított az állam a kistelepülések fejlesztésére.