Ez az EPP az identitás-vesztő balratolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség – olvasható a közleményben.
2024. június 18. 21:19
Az EPP balra tolódott... – epp group
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) távozik az Európai Néppártból (EPP) és annak frakciójából, miután Magyar Pétert kedden az EPP mégis felvette - közölte Semjén Zsolt pártelnök és Hölvényi György EP-képviselő az MTI-vel.
Közleményükben felidézték, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a Manfred Weberrel való megbeszélés után egyértelművé tette: egyfelől sem az EPP háborús doktrínájával nem tud azonosulni, másfelől erkölcsi okokból nem tudja elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP frakcióba, illetve a Tisza Pártot az EPP-be.
Kiemelték: ez az EPP az identitásvesztő balratolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség. Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták - hangsúlyozták.
Semjén Zsolt és Hölvényi György rámutattak: az EPP - ahova mostanra jutott - és Magyar Péter morálisan egymást minősítik.
A Kereszténydemokrata Néppárt a jövőben is - ahogy ezt immár 80 éve teszi - Magyarországon és az Európai Unióban továbbra is képviseli a magyarság érdekeit és a kereszténydemokrácia értékeit. Hölvényi György - élve az új mandátum nyújtotta lehetőségekkel - folytatja küzdelmét az üldözött keresztényekért - írták a közleményben.
A közlemény
A Kereszténydemokrata Néppárt Manfred Weberrel való megbeszélés után egyértelművé tette, hogy egyfelől sem az EPP háborús doktrínájával nem tud azonosulni, másfelől erkölcsi okokból nem tudja elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP frakcióba, illetve a Tisza Pártot az EPP-be. Miután Magyar Pétert a mai napon az EPP frakció mégis felvette, ezért a KDNP távozik az EPP-ből és annak frakciójából. Ez az EPP az identitás-vesztő balratolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség. Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták. Az EPP - ahova mostanra jutott - és Magyar Péter morálisan egymást minősítik... A Kereszténydemokrata Néppárt a jövőben is - ahogy ezt immár 80 éve teszi - Magyarországon és az Európai Unióban továbbra is képviseli a magyarság érdekeit és a kereszténydemokrácia értékeit. Hölvényi György - élve az új mandátum nyújtotta lehetőségekkel - folytatja küzdelmét az üldözött keresztényekért.
Semjén Zsolt elnök
Hölvényi György alelnök, EP képviselő
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Az űrhajózásban hagyomány a búcsúzási ceremónia: ekkor köszönnek el egymástól azok a kozmonauták, akik rövidebb ideig tartózkodnak a nemzetközi űrállomáson azoktól, aki fél évig is az állomás személyzetét testesítik meg.
"A szélsőséges időjárás okozta kihívások ellenére minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a magyar családok asztalára a mindennapi kenyér odakerülhessen, amiért nem lehetünk elég hálásak" - írta bejegyzésében az agrárminiszter.
Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.